Miért fizetnének a vadászok lábonálló termésért magtári áron

Miért fizetnének a vadászok lábonálló termésért magtári áron ?

Talán azért mert a törvény azt mondja ? Ha nem is a törvény… jogszabály; a 19. számú melléklet a 79/2004. (V. 4.) FVM rendelethez………. sugall valami ilyesmit. Nem csak sugallja, hanem le is írja: „Vtv. 75. § (1) A jogosult az e törvényben foglaltak alapján köteles megtéríteni a károsultnak a gímszarvas, a dámszarvas, az őz, a vaddisznó, valamint a muflon által a mezőgazdaságban és az erdőgazdálkodásban, továbbá az őz, a mezei nyúl és a fácán által a szőlőben, a gyümölcsösben, a szántóföldön, az erdősítésben, valamint a csemetekertben okozott kár öt százalékot meghaladó részét (a továbbiakban együtt: vadkár).”Közelebbről….

Az ősz a vadásztársaságoknak nem csak vadászati- hanem gyakran kártérítési szezont is jelent ! Érdekes dolog ez a vadkár , a Vtv. röviden és tömören szól róla; a kárt meg kell téríteni. A Vtv. csak a kertészek viszonylatában ad konkrétabb útmutatást: „A gyümölcs-, illetve szőlőtelepítésben bekövetkezett vadkár pénzértékét a pótlás mértékének arányában kell meghatározni. „ Lehet, hogy nem véletlenül nem próbálkozik a törvény a kártérítés mértékének a meghatározásával ?

A Polgári Törvénykönyv hosszasan és részletesen tárgyalja a felelősség módját és a kártérítés mértékét, de nem a vadkárét ! A Polgári Törvénykönyv Magyarázata sem igen bővelkedik a vadkárról szóló példákban, nem is nagyon esik szó róla. A vadkár, a károkozás – kártérítés – atipikus esete ! Itt sajátosan alakul a többi kárhoz képest a kár következtében beálló vagyoni előny, ami itt: megtakarítás ! Talán azért nem foglalkoztak vele, mert eddig nem volt ennek nagy jelentősége; de most már van és feltehetően még nagyobb lesz !

A vadásztársaságoknál egyre nagyobb problémát jelent a vadkár megfizetése, különösen a mezőgazdák részére. A vadonélő állatok étvágya ma is olyan mint régen volt, ám az agrárium struktúrája megváltozott. Míg a TSZ-ek egykedvűen vették tudomásul, hogy a vadaknak is enni kell valamit, ma már az Ő jogutódaik sem mindig ilyen megértők….. Itt is előretört a nyereségérdekeltség, így egyre neuralgikusabb kérdés a vadkár megtéríttetése. A vadkár összege ma már több százezer, esetenként több millió Ft-ra vagy többre is rúghat. A jogalkalmazás viszont még nem változott meg sem az emberek egymás közötti egyezkedésében, sem pedig a bírósági gyakorlatban. Nem is tud megváltozni amíg a vadászok rezignáltan veszik tudomásul pervesztés esetén: Ha veszett a fejsze, vesszen a nyele is; ne kicsinyeskedjünk azon, hogy mennyit is kell fizetni……..

A kártérítési gyakorlat egyszerűen: hektikus .

Sokan arra panaszkodnak, hogy a vadak pocsékolják a terményüket……..és senki nem fizeti meg ! A törvény egyértelmű: a mezőgazdasági kultúrában – a felsorolt vadfajok által - okozott kárt a vadászatra jogosult köteles megtéríteni; függetlenül attól, hogy tehet-e károkozásról vagy sem ! Az más kérdés, hogy ha egyszerű felszólításra a vadásztársaság nem fizet, eljárást kell kezdeni, a jegyzőnél, 30 napon belül. Van akit ez a nem túl bonyolult procedúra rendre elüt a kára megtérítésétől ! Ez a gyakorlat is helytelen . Van azonban más helytelen gyakorlat is.

A másik szélsőség; akik nagyon is jól tudják mit kell tenni, fontolgatás nélkül bíróság elé viszik az ügyet; ahol aztán a vadászokra nem sok jó vár………

Felróhatóságtól függetlenül meg kell téríteni a kárt, ezt mondja a törvény. A nagyobb baj a kárszámítással van !

Néhány szó a vadkár megtérítéséről.

A Vtv. 75. §-a szerint a vadászatra jogosultnak meg kell téríteni a mezőgazdasági kultúrákban a vadak által okozott kárt (a tételes felsorolás megtalálható a törvényben). Ez egy vétkesség nélküli kárfelelősség, un. eredményfelelősség.

Nézzük közelebbről, mit vitathat a vadásztársaság :

- Első kérdés, hogy csak a vadak okozták-e a kárt ? Netán olyan vadak is amelyekért – a törvény szerint – nem tartozik helytállni a vadásztársaság, pl. a borz is nagyon szereti a kukoricát és nem nagyon láttam sehol csökkenteni a kukoricakárt a borz kártételével!

Egyáltalán nem ritka, hogy háziállatok is részt vesznek a kártételben, disznó, birka, kecske, szamár, marha stb. Ezt sem a vadászoknak kell megfizetni…….

Előfordul a humán károkozás is……különösen a kukoricában.

- Nem egyszerű kiszámítani azt sem, hogy mennyi termést tettek tönkre a vadak; hiszen foltokban rongálják a mezőgazdasági kultúrát…….. ezt csak becsülni lehet, hogy mégis mennyi hiányzik ! Egyáltalán mekkora területet taroltak le az állatok, és azon valójában mennyi termett volna ?[1]

- Sokkal fontosabb kérdés a vadásztársaságok számára, hogy mennyi a kár és abból mennyi a megtérítendő? Ezen belül fontosabb tétel, hogy kellene helyesen átszámítani a mezőgazdasági kultúrában esett kárt pénzre vagy akár a természetbeni megtérítésre?

- Amiért ezt a cikket írom; a szakértőkben szinte genetikus hajlandóság mutatkozik arra, hogy a kárt igen nagyvonalúan ítéljék meg és nem nagyon tiltakozik ez ellen senki ! Ha valaki elvétve szót emel…….egyedül nem sokra megy ! A témánk szempontjából érdektelen, hogy szakértő közreműködik-e, elmennek-e a felek a bíróságra ? A baj az, hogy ilyen a természetes szemléletünk, ez a kiindulási alap az egyezkedésnél a felek között !

A jelenlegi gyakorlat szerint becsléssel megállapítják, hogy hány tonna termés esett áldozatul a vadaknak és ezt vagy természetben odaadják a vadásztársaságok vagy felszorozzák a tőzsdei árral és az árát adják oda. Nem lehet csodálkozni a tőzsdei áron, hiszen a Vtv. mellékletében szereplő „Mezőgazdasági vadkárok végleges becslése” jegyzőkönyv is: (értéktőzsdei átlagár, illetve ennek hiányában becsült értékesítési ár)-ról rendelkezik. Az a kisebbik baj, hogy a gabonát, az árutőzsdén jegyzik és nem az értéktőzsdén; a nagyobbik baj az, hogy – álláspontom szerint- nem a tőzsdei árat kellene alkalmazni. A törvényben kikötött 5%-on kívül mással nem-igen szokták csökkenteni a megtérítendő kárt.

- Ami vérlázító számomra, hogy lábonálló termésért magtári árat kérnek és adnak . Gondoljuk meg , ha valaki egy lábonálló termésért annyit kérne vagy kapna, mint a magtárban lévőért; vagy a cselekvőképességét vonnák kétségbe…….. vagy korrupcióra gyanakodnának ! Akkor miért követünk mi töretlenül ilyen gyakorlatot ?

- Egyik gyakorlatot sem tartom helyénvalónak, ugyanis a kukoricát vagy más gabonát a vadak nem a magtárból eszik ki, hanem a földön, lábon állva. Ezért itt egy lábon álló termésnek az árát kellene megtéríteni – plusz a reális nyereséget - az pedig semmiképpen nem ugyanaz, mint a magtárban vagy közraktárban lévő szárított, tisztított, osztályozott nagy mennyiségben rendelkezésre álló, szállításra kész termény. A legkiugróbb a különbség a kukoricánál. Ha a kukoricát akár vetés után, akár a szemek tejes állapotában, de mindenképpen betakarítás előtt károsítják a vadak, egy sereg műveletet már nem kell – nem is lehet - elvégezni azon a termésen, amit a vadak elpusztítottak.[2]

- Ami nincs, azt nem kell learatni. De ez a legkisebb költségcsökkentő tényező, mert az állatok foltokban pusztítják a termést és ritkán van lehetőség arra, hogy a kombájn felemelje a vágóasztalt és csökkentett üzemanyag fogyasztással áthaladjon az elpusztított területen. Ezért ezt a részét akár figyelmen kívül hagyhatjuk a költségcsökkenésnek.

- Az viszont 100 %-ig biztos, hogy amit a vadak elpusztítottak, azt nem kell beszállítani. Ez bizony közvetlen költségmegtakarítást jelent a károsultnak. A felázott terepen, egyáltalán földutakon a szállítás sokkal drágább, mint a közutakon. A fajlagos szállítási költség akár a 20-szorosára is rúghat a közúti szállításnak, pedig az utóbbi sem olcsó.

- Azután az is egészen biztos, hogy azt a termést, amit be sem tudtak takarítani, nem kell se szárítani, sem tisztítani. Ez igen jelentős költségtétel, különösen a nagyüzemi termelésnél, ahol a kukoricát lemorzsolva takarítják be és majdnem mindig szárítani kell. 2004-ben fele kukoricát kellett otthagynia a szárítóban aki a kukoricájával fizetett a szárításért és a tisztításért .

- Továbbá az is egészen biztos, hogy ami nem termett meg, azt nem kell magtárba sem tenni és az is nagyon drága. Akár saját tárolókapacitást használ a termelő, akár bértárolást, az mindenképpen költség.( A saját tárolót is takarítani, fertőtleníteni kell, és be kell tárolni a terményt, ez adja a tárolási költség egy részét .)

- Sok minden másra is hivatkozhat a Vt., kivéve azt, hogy nem tehet a károkozásról, nem tarthatja pányván a vaddisznókat !

A Vtv. 75. § azt írja; (2) A vadkár megtérítésére az köteles, aki a kárt okozó vad vadászatára jogosult, és akinek vadászterületén a károkozás bekövetkezett, illetőleg akinek vadászterületéről a vad kiváltott.

Itt hangsúlyoznám az utolsó szövegfordulatot: akinek a vadászterületéről a vad kiváltott ! A Bakony térségében van ilyen tapasztalat, hogy a szarvasbikák nyáron és ősszel dézsmálják a napraforgót és a kukoricát – tilalmi időben – majd visszamennek bőgni a Bakony erdeibe, jobbára ott kerülnek puskavégre; egy másik vadásztársaság területén . Biztos, hogy kizárólag annak a VT-nek kell megfizetni a milliós kárt akinek a területén a károkozás történt ? Én nem vagyok benne biztos !

Nézzük mit ír a Ptk. a kártérítés mértékéről.

„355. § (4) Kártérítés címén a károkozó körülmény folytán a károsult vagyonában beállott értékcsökkenést és az elmaradt vagyoni előnyt, továbbá azt a kárpótlást vagy költséget kell megtéríteni, amely a károsultat ért vagyoni és nem vagyoni hátrány csökkentéséhez vagy kiküszöböléséhez szükséges.”

A kár négy elemét különböztetjük meg, amelyek az alábbiak:

1. A tényleges kár (damnum emergens), ami effektíven elpusztult vagy megrongálódott.

2. Az elmaradt vagyoni előny (lucrum cessans), pl. elpusztult terménymennyiségre eső, reálisan várható nyereség.

3. A vagyoni hátrány csökkentéséhez, illetőleg kiküszöböléséhez szükséges költségek, ide nem értve azokat a költségeket, amelyek a perköltségben megtérülnek.

4. A nem vagyoni kárpótlás.

Esetünkben a tényleges kár: az elpusztult növények várható termése, szorozva a tőzsdei ár 50-70 %-val. Vagy egyszerűen a lábonálló termés valódi értéke. ( Nem szokás mostanság lábonálló termést eladni, nincs is kialakult árfolyama. Amúgy ennek egyáltalán semmi akadálya nincs, természetesen nem a tőzsdei áron, ellenkező esetben mindenki a vetést adná el, nem a gabonát ! )

Hozzáadódik a várható nyereség . Nem egyszerű megmondani, mennyi egy adott termény nyeresége, hiszen lépten-nyomon arról hallani, hogy veszteséges a mezőgazdaság . Kiindulhatunk egy 10 % körüli nyereségből.

A nem vagyoni kártérítés talán még nem realitás a vadkár esetében !

Kiindulhatunk abból is, hogy: a károsultat olyan helyzetbe kell hozni, mint ha kár nem is következett volna be ! ( Figyeljünk a tv. szövegére; „olyan helyzetbe „ kell hozni, nem jobba ! )

Ha odaadjuk azt a termést ami elpusztult, nem csak olyan helyzetbe hoztuk; hanem jobba ! Ez kimeríti a káron szerzés, káron gazdagodás fogalmát. Nyilván, hogy le kell vonni azokat a „ megtakarításokat” amelyek pont a károsodás folytán álltak be. Ez közel áll a residuum, surrogátum fogalmához, de nem az; ezért van ennyi gond a vadkár megtérítésével !

Az ekvivalens kártérítés az lenne, ha vadásztársaság – az elpusztított növények helyett – adna ugyanolyan fajtából ugyanannyi területet; takarítsa be a gazdálkodó a saját költségén; hiszen a sajátjával is azt tenné, ha a vadak meg nem előznék………. Így korrekt !

Folytatva az analógiát – gondoljuk meg – ha valakinek azt mondanánk; van egy-két hektár kukoricám, ugyan takarítsd már be, száríttasd meg, vidd raktárba és add ide a raktárjegyet; mindezt ingyen, hiszen a magadét is aratod ! ( ti. A raktárban éri el a termény a tőzsdei árat, nem előbb !) Ilyen kérés hallatán ugyan csak megütközne bárki….. No ez az a jogalap nélküli gazdagodás, amit én vitatok !

- Summa summárum, az agrárökonómiában úgy tudjuk, hogy egy lábon álló termés a kukorica esetében kb. 50 %-os áron vehető figyelembe a magtárba betárolthoz képest. Na, ebben rejlik az a lényeges distinkció, amit szóvá szerettem volna itt tenni. Álláspontom szerint a kialakult gyakorlat méltánytalanul hátrányos a vadásztársaságokra, különös tekintettel a robbanásszerűen megemelkedett vadkár költségekre. Az igaz, hogy lépten-nyomon hívnak szakértőt ilyen ügyben, de a szakértők is úgy szokták tudni, hogy az elveszett termést a magtári áron kell megtéríteni. Ez ellen a bíróságnak sem szokott különösebb kifogása lenni, akár önállóan dönt, akár szakértőkre hagyatkozik. ( Konkrét kártérítési perben is tapasztaltam a fentieket, a károsult azzal érvelt, hogy a szállítás jelentéktelen, a szárítás is, tároló kapacitása meg amúgy is van . Egyedül nem tudtam megdönteni ezt a sajátos érvelést ! ) A károsultak meg csak üdvözölni tudják a nagyvonalú megtérítést.

Azon lehet vitatkozni, hogy a lábon álló termés 50 vagy 60 %-át éri-e a tőzsdei árnak, mert ez évenként függ a csapadéktól, a növényfajtától és attól is, hogy a továbbiakban milyen módon kívánja felhasználni a termelő a termést. Az viszont egészen biztos, hogy a lábon álló termés kevesebbet ér, mint a magtári és a különbség lényeges ! A tőzsdei árat akkor és csak akkor lehetne kérni, ha a vadak a magtárból ennék ki a termést.

A vadásztársadalomnak elsőrendű érdeke fűződik ahhoz, hogy a vadkárok megtérítését teljes részletességgel kitárgyaljuk és kimunkáljuk, minden növényfajta bármely stádiumára, adott agrometeorológiai viszonyok mellett is. Az így létrejött ismereteket pedig következetesen és egységesen alkalmazzuk a továbbiakban vadkár-ügyekben .

Tisztelt Főjegyző Úr !

Fölvázoltam itt az álláspontomat – eredetileg újságcikknek szántam - a vadkárok megtérítésének eddigi gyakorlatáról és arról, hogy szerintem, hogy lenne korrekt.

Azért Önnek küldöm el ezt a cikket véleményezésre, mert Ön köztiszteletben álló vadász, Vadászkamarai vezető és jogász is egyben.

A postacímét egy nyílt Vadászkamara-i kiadványban találtam.

Azért írtam le az alábbiakat, mert valahogyan meg kellene törni a szokásjogot, ami egyrészt ma már méltánytalan, másrészt irreálisan hátrányos a vadásztársaságokra nézve. Azon kívül beleütközik a Ptk. kógens rendelkezésébe, ami tiltja a káron szerzést vagy káron gazdagodást, meg tiltja a jogalap nélküli gazdagodást is; pönális kártérítés sincs a hatályos Ptk.-ban! A Ptk. alapelve, hogy a ténylegesen elszenvedett kárnak és kártérítésnek egyenértékűnek kell lenni. Nemcsak kevesebbet nem szabad fizetni, a túlfizetés is helytelen. Ezt a szerencsétlen gyakorlatot többféleképpen meg lehetne törni.

Az állampolgári jogok biztosa elé is lehetne vinni az ügyet, hiszen professzor Dr. Lenkovics Barnabás a polgári jog kiváló szaktekintélye!

Alkotmánybírósághoz is lehet fordulni; annál is inkább mert vadkár-ügyben már van AB megsemmisítés ![3] (34/2003. (VI. 19.) AB határozat )

A másik lehetőség, amit itt szorgalmazok, hogy a vadásztársadalomban tudatosítani kellene, hogy az eddigi gyakorlat helytelen és megváltoztatandó. Akár vitafórumot is lehetne indítani reprezentatív vadászújságban a régi gyakorlat megváltoztatásáról. Ha 60 ezer vadász érvel amellett, hogy a lábon álló termést ne vegyék már egy tekintet alá a magtárival, mert ez elfogadhatatlan, hovatovább botrányos, feltehetően megváltozik a gyakorlat.

Ha utána óhajtanak nézni az általam kifejtettek helytállóságának, a Gyöngyös-i Károly Róbert Főiskola bizonyosan készséggel áll rendelkezésünkre, hogy is fest valójában a növénytermesztés – pl. kukoricatermesztés – ökonómiája; valójában milyen költségelemekből áll össze a növénytermesztés költsége. A költségelemek milyen arányban szerepelnek az összköltségben, mennyi a költsége és az értéke a lábonálló termésnek a magtárban lévőhöz képest.

Tisztelettel:

dr. Tóth Ferenc

jogász, gazdasági mérnök, vadász

Tel. 06- 20 9 435 013

Cím. 8161 ŐSI, Ady E. u. 37 .

Ősi, 2004. 11. 24.

Mellékletek:

1996. évi LV. törvény

a vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról, egységes szerkezetben a végrehajtásáról szóló 79/2004. (V. 4.) FVM rendelettel

19. számú melléklet a 79/2004. (V. 4.) FVM rendelethez

MEZŐGAZDASÁGI VADKÁROK VÉGLEGES BECSLÉSE

(Jegyzőkönyv)

Készült:

(károsult) .................................................................................................................... vadkár ügyében.

Jelen vannak alulírottak:

1. A vadkárral érintett területek

a) a ....... dűlőben fekvő .....-val bevetett ..... ha ..... m2 területű ingatlanból ..... ha ..... m2 területen,

b) a ....... dűlőben fekvő .....-val bevetett ..... ha ..... m2 területű ingatlanból ..... ha ..... m2 területen,

c) ........................................................................................................................................................

2. Az állapotminősítési átlag termésére vonatkozó adatok alapján a vadkár mértéke (értéktőzsdei átlagár, illetve ennek hiányában becsült értékesítési ár):

a) alatti esetben .....% ..... t ..... kg, ..... Ft,

értéke

b) alatti esetben .....% ..... t ..... kg, ..... Ft,

értéke

c) ..........................................................

Összesen: ..... Ft

3. A kárbecslő véleménye szerint az összes kárigény (levonva a termelő esetleg felróható magatartása következtében előállott kár) ................................................ Ft.

Kelt: ....., ..... év ..... hó ..... napján

................................................

kárbecslő

34/2003. (VI. 19.) AB határozat

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos megállapítására irányuló indítvány és bírói kezdeményezések tárgyában - dr. Kiss László alkotmánybíró különvéleményével - meghozta a következő

határozatot:

1. Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló 1996. évi LV. törvény végrehajtásának szabályairól szóló 30/1997. (IV. 30.) FM rendelet 58. §-a alkotmányellenes, és ezért azt e határozat közzétételének napjával megsemmisíti.

Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló 1996. évi LV. törvény végrehajtásának szabályairól szóló 30/1997. (IV. 30.) FM rendelet 58. §-a a Siófoki Városi Bíróság előtt P.20.307/1997. és P.20.579/1998. szám alatt, valamint a Marcali Városi Bíróság előtt 4.P.20.012/1998. szám alatt folyamatban lévő ügyekben nem alkalmazható.

2. Az Alkotmánybíróság a vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló 1996. évi LV. törvény végrehajtásának szabályairól szóló 30/1997. (IV. 30.) FM rendeletnek - az 58. §-on túlmenően - valamennyi szabálya megsemmisítésére irányuló indítványt visszautasítja.

Az Alkotmánybíróság ezt a határozatát a Magyar Közlönyben közzéteszi.

INDOKOLÁS

Az Alkotmánybírósághoz több indítvány érkezett a vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló 1996. évi LV. törvény (a továbbiakban: Vtv.) végrehajtásának szabályairól szóló 30/1997. (IV. 30.) FM rendelet (a továbbiakban: Vhr.) 58. §-a tárgyában. A Siófoki Városi Bíróság a P.20.307/1997. és a P.20.579/1998. szám alatt, valamint a Marcali Városi Bíróság a 4.P.20.012/1998. szám alatt folyamatban lévő ügyekben az eljárás felfüggesztése mellett kezdeményezte a Vhr. 58. §-a alkotmányellenességének megállapítását és - a határozatnak a folyamatban lévő perekben való alkalmazása érdekében - visszamenőleges hatállyal történő megsemmisítését. Az indítványok arra hivatkoztak, hogy a támadott szabály eltér a Vtv. és a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) rendelkezéseitől, tehát sérti a jogszabályi hierarchiát, továbbá a jogbiztonságot és ezért ellentétes - az Alkotmány 7. §-a alapján alkalmazandó - jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény (a továbbiakban: Jat.) 1. §-ának (2) bekezdésével. Egy további indítványozó kérte a Vhr. egészének megsemmisítését és kifejtette, hogy a Vhr. 58. §-a ellentétes a Vtv. és a Ptk. rendelkezéseivel, sérti az Alkotmány 9. §-ában és 57. §-ában meghatározott elveket.

Az Alkotmánybíróság az ügyeket egyesítette és egy eljárásban bírálta el.

Az indítványok beérkezése után a vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló 1996. évi LV. törvény végrehajtásának szabályairól szóló 30/1997. (IV. 30.) FM rendelet módosításáról szóló 11/2000. (III. 27.) FVM rendelet 45. §-a a Vhr. támadott szabályát is megváltoztatta, de ez a változás nem érintette az indítványozók által kifogásolt rendelkezést.

II.

Az Alkotmánybíróság az indítványok elbírálásánál a következő jogszabályokat vette figyelembe:

Az Alkotmány szabályai:

2. § (1) A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam.

7. § (1) A Magyar Köztársaság jogrendszere elfogadja a nemzetközi jog általánosan elismert szabályait, biztosítja továbbá a nemzetközi jogi kötelezettségek és a belső jog összhangját.

(2) A jogalkotás rendjét törvény szabályozza, amelynek elfogadásához a jelenlévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazata szükséges.

37. § (3) A Kormány tagjai feladatuk ellátása körében rendeleteket adhatnak ki. Ezek azonban törvénnyel vagy a Kormány rendeletével és határozatával nem lehetnek ellentétesek. A rendeleteket a hivatalos lapban ki kell hirdetni.

A Jat. indítványokban megjelölt szabályai:

1. § (1) A jogalkotó szervek a következő jogszabályokat alkotják:

a) az Országgyűlés törvényt,

...

c) a Kormány rendeletet,

d) a miniszterelnök és Kormány tagja (a továbbiakban együtt: miniszter) rendeletet,

...

f) az önkormányzat rendeletet.

(2) E rangsornak megfelelően az alacsonyabb szintű jogszabály nem lehet ellentétes a magasabb szintű jogszabállyal.

4. § A gazdasági rendre vonatkozóan törvényben kell szabályozni különösen

a) a tulajdonviszonyokat, a magánszemélyek és a jogi személyek vagyoni viszonyait,

8. § (1) A miniszter feladatkörében és törvényben, törvényerejű rendeletben vagy kormányrendeletben kapott felhatalmazás alapján ad ki rendeletet.

A Ptk.-nak a - határozat meghozatalakor hatályos - szabályai:

339. § (1) Aki másnak jogellenesen kárt okoz, köteles azt megtéríteni. Mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható.

345. § (1) Aki fokozott veszéllyel járó tevékenységet folytat, köteles az ebből eredő kárt megtéríteni. Mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a kárt olyan elháríthatatlan ok idézte elő, amely a fokozott veszéllyel járó tevékenység körén kívül esik. Ezeket a szabályokat kell alkalmazni arra is, aki az emberi környezetet veszélyeztető tevékenységével másnak kárt okoz.

(2) Nem kell megtéríteni a kárt annyiban, amennyiben a károsult felróható magatartásából származott.

346. § (1) Ha a kárt több személy fokozott veszéllyel járó tevékenységgel közösen okozta, egymásközti viszonyukban a felelősség általános szabályait kell alkalmazni.

685. § E törvény alkalmazásában

a) jogszabály: a törvény, a kormányrendelet; továbbá a törvény felhatalmazása alapján, annak keretei között az önkormányzati rendelet; a 19. § (1) bekezdésének c) pontja, a 29. § (3) bekezdése, a 200. § (2) bekezdése, a 209/B. § (6) bekezdése, a 231. § (3) bekezdése, a 301. § (4) bekezdése, a 434. § (3)-(4) bekezdése, az 523. § (2) bekezdése és az 528. § (3) bekezdése tekintetében viszont valamennyi jogszabály;

A Vtv. szabályai:

75. § (1) A jogosult az e törvényben foglaltak alapján köteles megtéríteni a károsultnak a gímszarvas, a dámszarvas, az őz, a vaddisznó, valamint a muflon által a mezőgazdaságban és az erdőgazdálkodásban, továbbá az őz, a mezei nyúl és a fácán által a szőlőben, a gyümölcsösben, a szántóföldön, az erdősítésben, valamint a csemetekertben okozott kár öt százalékot meghaladó részét (a továbbiakban együtt: vadkár).

(2) A vadkár megtérítésére az köteles, aki a kárt okozó vad vadászatára jogosult, és akinek vadászterületén a károkozás bekövetkezett, illetőleg akinek vadászterületéről a vad kiváltott.

(3) A jogosult a Polgári Törvénykönyvnek a fokozott veszéllyel járó tevékenységre vonatkozó szabályai szerint köteles megtéríteni a károsultnak a vad által a mezőgazdálkodáson és erdőgazdálkodáson kívül másnak okozott kárt.

78. § (1) A jogosult a károk megelőzése érdekében köteles:

a) amennyiben a vad életmódja ezt indokolja, annak elriasztásáról gondoskodni;

b) a károkozás közvetlen veszélye esetén az érintett föld használóját értesíteni;

c) a vadászati jog gyakorlását úgy megszervezni, hogy az a föld használatával összefüggő gazdasági tevékenységgel összhangban legyen;

d) szükség esetén vadkárelhárító vadászatokat tartani.

100. § (1) Felhatalmazást kap a földművelésügyi miniszter arra, hogy

a) a törvény végrehajtásával kapcsolatos részletes szabályokat, valamint

b) a törvény kihirdetése és hatálybalépése közötti időszakra vonatkozó átmeneti szabályokat rendeletben állapítsa meg.

A Vhr. támadott rendelkezésének az indítvány elbírálásakor hatályos szövege:

58. § A vadászatra jogosult felróható magatartásának minősül, ha a vad gépjárművel közúton, illetve vasúti járművel közforgalmú vasúti pályán történő ütközése közvetlenül a vadászat miatt következik be. A vadászatra jogosult felróható magatartásának minősül különösen, ha a vad gépjárművel közúton vagy közforgalmú vasúti pályán történő ütközése a miatt következik be, mert a jogosult a közút, illetve a közforgalmú vasúti pálya száz méteres körzetébe mesterségesen telepített és működtetett vadetetővel, sózóval, szóróval, itatóval, dagonyával vagy művelt vadfölddel a vadat odaszoktatta.

III.

1. A Vhr. 58. §-át támadó indítványok megalapozottak.

Az indítványozók a jogbiztonságra, a jogszabályi hierarchiára, az Alkotmány 7. §-ára, a Jat. 1. §-ára hivatkozva kifogásolták a Vhr. 58. §-át. Kifejezett hivatkozás nélkül az alkotmányellenességet az Alkotmány 2. §-ának (1) bekezdése és 37. §-ának (3) bekezdése alapján látták megállapíthatónak.

Az Alkotmány 2. §-ának (1) bekezdése kimondja, hogy a Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam. Az Alkotmánybíróság gyakorlata a jogállam alkotmányi elve alapján értelmezi az Országgyűlés és a Kormány tevékenységének, a közhatalom gyakorlásának korlátait és kereteit, a hatalommegosztást. A közhatalom gyakorlásába tartozik a jogalkotás is [30/1998. (VI. 25.) AB határozat, ABH 1998, 220, 233; 66/1997. (XII. 29.) AB határozat, ABH 1997, 397, 403.]. Az Alkotmánybíróság már az 56/1991. (XI. 8.) AB határozatban kimondta, hogy a jogállamiság egyik alapvető követelménye a közhatalmi szervezeteknek a jog által meghatározott, megismerhető és kiszámítható módon szabályozott korlátok között és működési rendben végzett tevékenysége (ABH 1991, 454, 456.). A jogállamiságból folyó követelmény az, hogy a közigazgatás a törvénynek alárendelten jár el, és ha közigazgatási szerv jogalkotásra felhatalmazást kap, akkor a törvény meghatározza a jogalkotási hatáskör terjedelmét és annak korlátait is [6/1999. (IV. 21.) AB határozat, ABH 1999, 90, 94.].

A jogállam elvéből származó követelménnyel összhangban mondja ki az Alkotmány 37. §-ának (2) bekezdése, hogy a miniszterek a jogszabályok rendelkezéseinek megfelelően látják el feladatukat, valamint határozza meg a 37. § (3) bekezdése a feladatok ellátása körére szűkített jogalkotási hatáskörnek azt a korlátját, amely szerint a miniszteri rendelet nem lehet ellentétes törvénnyel, a Kormány rendeletével és határozatával. A jogállam elvét veszi alapul a Jat. 1. §-ának (2) bekezdése, és az Alkotmány hivatkozott szabályaiban meghatározottakkal azonos elvet fejez ki a Jat. 8. §-a.

A Vtv. egyes kártérítési felelősségi szabályok meghatározása mellett a Ptk. kártérítési szabályaira utalt. Nem adott felhatalmazást arra, hogy miniszteri rendelet új felelősségi szabályt határozzon meg. A 100. § (1) bekezdésének a) pontja csak arra hatalmazta fel a földművelésügyi minisztert, hogy a törvény végrehajtásával kapcsolatos részletes szabályokat rendeletben állapítsa meg.

A törvényalkotó számolt azzal, hogy sok kérdést nem lehet a polgári jog átfogó jellegű törvénykönyvében szabályozni, de nem tette lehetővé, hogy bármilyen szintű jogszabály rendelkezzék az állampolgárok jogairól és kötelezettségeiről. Ezért a Ptk. 685. §-ának a) pontja a törvénykönyvben található jogalkotási felhatalmazás körét általános jelleggel törvényre és kormányrendeletre korlátozza, emellett tételes felsorolását adja azoknak az eseteknek, amelyekben törvénynél és kormányrendeletnél alacsonyabb szintű jogszabály rendezhet polgári jogi viszonyokat. A polgári jogi kártérítési felelősség kérdéseinek rendezésére miniszteri rendelet megalkotására nincs felhatalmazás.

Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint a felhatalmazás kereteinek túllépése alkotmányellenességet eredményez [19/1993. (III. 27.) AB határozat, ABH 1993, 431, 433; 551/B/1993. AB határozat, ABH 1995, 840, 841-842.]. A formai alkotmányellenesség egyúttal a jogállam követelményeinek megsértését is megvalósítja [27/1997. (IV. 29.) AB határozat, ABH 1997, 122, 127-128; 70/2002. (XII. 17.) AB határozat, ABH 2002, 409, 414.].

A Kormány tagjainak jogalkotó hatáskörére is vonatkozik az az Alkotmánybíróság által a Kormány jogalkotó hatásköréről kifejtett elv, amely szerint, ha a Kormány a feladatkörében eljárva alkot jogszabályt, ennek a jogalkotásnak korlátját képezik a törvényhozó számára fenntartott témakörök. A törvényhozási tárgykörökre az Alkotmány 8. §-ának (2) bekezdésén túlmenően a Jat. 2-5. §-ai is iránymutatást tartalmaznak. Az Alkotmánybíróságnak tehát vizsgálnia kell azt is, hogy a Kormány egy rendelet megalkotásánál feladatkörében járt-e el, és azt is, hogy a rendeletalkotás nem terjedt-e ki olyan életviszonyokra, amelyeknek szabályozása a törvényhozó feladata (990/B/1995. AB határozat, ABH 1997, 824, 825.). A Jat. 4. §-ának a) pontja szerint a magánszemélyek és a jogi személyek vagyoni viszonyait törvényben kell szabályozni. A vagyoni viszonyok szabályozási körébe tartozó kártérítési felelősségre tehát miniszter saját feladatkörében rendeletet nem alkothat.

Az elmondottakon túlmenően a Vhr. 58. §-ának alkotmányossági vizsgálatánál azt is figyelembe kell venni, hogy az Alkotmány 37. §-a (3) bekezdésének második mondata szerint a miniszteri rendelet nem lehet ellentétes a jogszabályi hierarchiában magasabb szinten lévő szabályokkal. Az Alkotmánybíróság kezdettől követett gyakorlata szerint a jogszabályi hierarchia alkotmányosan meghatározott rendjének megsértése formai alkotmányellenességet jelent [31/1991. (VI. 5.) AB határozat, ABH 1991, 133, 135.].

A Vhr. 58. §-a olyan tényállásokat határoz meg, amelyek esetében a vadászatra jogosult magatartását felróhatónak kell tekinteni. Ez a - jogalkalmazás során mérlegelésre lehetőséget nem adó - szabály eltér a Ptk. és a Vtv. felelősségi szabályaitól és ezzel megsérti a miniszteri rendelet alkotmányos korlátainak elvét.

Minderre tekintettel az Alkotmánybíróság a Vhr. 58. §-ának alkotmányellenességét megállapította.

Az Alkotmánybíróság a fentiek szerint megállapította a támadott szabály alkotmányellenességét, ezért mellőzte annak vizsgálatát, hogy milyen alkotmányos összefüggés áll fenn a Vhr. 58. §-a és az Alkotmánynak az indítványokban még említett 7. §-a, 9. §-a, valamint 57. §-a között.

Az Alkotmánybíróság a Vhr. alkotmányellenes 58. §-át az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 43. §-ának (1) bekezdése alapján a közzététel napjával megsemmisítette.

Az Abtv. 43. §-ának (4) bekezdése alapján az Alkotmánybíróság úgy rendelkezett, hogy a Siófoki Városi Bíróság előtt P.20.307/1997. és P.20.579/1998. szám alatt, valamint a Marcali Városi Bíróság előtt 4.P.20 012/1998. szám alatt folyamatban lévő ügyekben a Vhr. 58. §-a nem alkalmazható.

2. Az egyik indítvány a Vhr. egészének megsemmisítését kérte, de az 58. §-ra vonatkozó fejtegetésen kívül nem jelölte meg a kérelem okát. Az Abtv. 20. §-a szerint az Alkotmánybíróság az arra jogosult indítványa alapján jár el, a 22. § (2) bekezdése szerint pedig az indítványnak tartalmaznia kell a kérelem alapjául szolgáló okot. A Vhr. valamennyi szabályának megsemmisítésére irányuló indítvány ennek a követelménynek nem tett eleget. Ezért az Alkotmánybíróság a Vhr. egészének megsemmisítésére vonatkozó indítványt visszautasította.

A határozat Magyar Közlönyben való közzétételéről szóló rendelkezés az Abtv. 41. §-án alapul.

Dr. Németh János s. k.,
az Alkotmánybíróság elnöke

Dr. Bagi István s. k.,	Dr. Bihari Mihály s. k.,
alkotmánybíró	alkotmánybíró

Dr. Czúcz Ottó s. k.,	Dr. Erdei Árpád s. k.,
alkotmánybíró	alkotmánybíró

Dr. Harmathy Attila s. k.,	Dr. Holló András s. k.,
előadó alkotmánybíró	alkotmánybíró

Dr. Kiss László s. k.,	Dr. Kukorelli István s. k.,
alkotmánybíró	alkotmánybíró

Dr. Strausz János s. k., alkotmánybíró	Dr. Tersztyánszkyné dr. Vasadi Éva s. k.,
	alkotmánybíró

Dr. Kiss László alkotmánybíró különvéleménye

1. Egyetértek a Vhr. 58. §-a alkotmányellenessége megállapításával és annak megfelelően a megsemmisítésével. Ugyanakkor azonban nem értek egyet azzal, hogy az Alkotmánybíróság szoros tárgyi és tartalmi összefüggés okán nem vonta be az alkotmányossági vizsgálatba a Vtv. 100. § (1) bekezdése a) pontját.

A Vtv. említett rendelkezése szerint:

100. § (1) Felhatalmazást kap a földművelésügyi miniszter arra, hogy

a) a törvény végrehajtásával kapcsolatos részletes szabályokat, ...

rendeletben állapítsa meg.

A jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény (a továbbiakban: Jat.) 15. § (1) bekezdése értelmében:

A végrehajtási jogszabály alkotására adott felhatalmazásban meg kell határozni a felhatalmazás jogosultját, tárgyát és kereteit ...

Nyilvánvaló, hogy a Vtv. 100. § (1) bekezdésében választott felhatalmazás-technika nem felel meg azoknak a követelményeknek, amelyeket a Jat. 15. § (1) bekezdése a felhatalmazásokkal szemben támaszt.

A Vtv. gyakorlatilag generális klauzulát alkalmaz, amely e jellegénél fogva ellehetetleníti annak vizsgálatát is, mi a viszonya a felhatalmazó törvényi rendelkezésnek és az annak nyomán kibocsátott végrehajtási rendeletnek. A felhatalmazó rendelkezés gyakorlatilag megszűnt beszámítási pont-ként, így ténylegesen mérhetetlenné, mércenélkülivé vált a felhatalmazás nyomán kiadott végrehajtási rendelet. Egészen konkrétan: egyszerűen értelmetlen annak vizsgálata, vajon a végrehajtási rendelet megmarad-e a felhatalmazás keretei között, azaz nem terjeszkedik-e túl azon.

Nyilvánvalónak látom tehát a jelen esetben a Vtv. 100. § (1) bekezdése a) pontja és a Jat. 15. § (1) bekezdése közötti kollíziót. Ugyanakkor azonban egy korábbi határozatában az Alkotmánybíróság megállapította azt, hogy: A Jat. megsértése [Alkotmány 7. § (2) bekezdés] csak akkor valósít meg alkotmánysértést, ha az egyben alkotmányi alapelvbe, illetve rendelkezésbe is ütközik. [32/1991. (VI. 6.) AB határozat, ABH 1991, 146, 159.] A jogalkotásról szóló törvény egyes rendelkezéseinek a figyelmen kívül hagyása önmagában tehát nem vezet az elfogadott törvény vagy egyéb jogszabály alkotmányellenessége megállapításához, hanem csak akkor, ha az egyben az Alkotmány valamely szabályába ütközik. (496/B/1990. AB határozat, ABH 1991, 496.).

2. Nem feledhető azonban az sem, hogy: Az Alkotmány 2. § (1) bekezdése, 7. § (2) bekezdése és a Jat. kapcsolatában ... az alkotmánybírósági gyakorlat alapján a Jat.-ban is megfogalmazott bizonyos tételek feltétlen alkotmányos védelemben részesülnek, ... (Az Alkotmány magyarázata. Budapest, 2003. 178. Összeállították: Dr. Balogh Zsolt, Dr. Holló András, Dr. Kukorelli István, Dr. Sári János). Ilyen feltétlen alkotmányos védelmet kapott a Jat. 12. § (2) bekezdésében írt visszaható hatály tilalma, amelyet az Alkotmánybíróság alkotmányos jellegű szabálynak minősített. [34/1991. (VI. 15.) AB határozat, ABH 1991, 170, 172] Ugyanilyen közvetlen alkotmányos védelmet kapott a Jat. 12. § (3) bekezdésben rögzített kellő idő is, amellyel kapcsolatban az Alkotmánybíróság nyomatékosan hangsúlyozta: ha a jogalkotásról szóló törvény nem tartalmazná az idézett szabályt, az akkor is levezethető lenne az Alkotmány 2. § (1) bekezdéséből. [28/1992. (II. 30.) AB határozat, ABH 1992, 155, 156-157.] Az Alkotmánybíróság a Jat. 18. § (2) bekezdését (A jogszabályokat a magyar nyelv szabályainak megfelelően, világosan és közérthetően kell megszövegezni) értelmezve is arra a következtetésre jutott, hogy a világos, érthető és megfelelően értelmezhető normatartalom a normaszöveggel szemben alkotmányos követelmény. A jogbiztonság - amely az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiság fontos eleme - megköveteli, hogy a jogszabály szövege értelmes és világos, a jogalkalmazás során felismerhető normatartalmat hordozzon. [26/1992. (II. 30.) AB határozat, ABH 1992, 135, 142.]

Álláspontom szerint a Vtv. 100. § (1) bekezdése a) pontjában írt felhatalmazó rendelkezés sem az egyértelműség, sem a kiszámíthatóság követelményeinek nem felel meg. [22/1997. (II. 25.) AB határozat, ABH 1997, 107, 118.] Jelen megfogalmazásában a törvény idézett rendelkezése értelmezhetetlen, ilyenként jogbizonytalanságot okoz, hatását tekintve nem kiszámítható és címzettjei számára előre nem látható. [42/1997. (VII. 1.) AB határozat, ABH 1997, 299, 301.] Mindezekre tekintettel - nézetem szerint - az Alkotmánybíróságnak a Vtv. 100. § (1) bekezdése a) pontjában írt felhatalmazó rendelkezést is alkotmányellenesnek kellett volna nyilvánítania, és meg kellett volna semmisítenie.

3. Végül, de nem utolsósorban kiemelem: a végrehajtó hatalom (Kormány vagy miniszter) jogalkotói hatalmának törvényhez kötése a magyar jogforrási rendszer egyik fontos (ha éppen nem legfontosabb) követelménye. Nem érvényesülhet ez akkor, ha a törvényalkotó ezt a kapcsolatot nem a Jat. 15. § (1) bekezdésében írtakra figyelemmel szabályozza. (Itt: ha az alkalmazott felhatalmazás-technika teljesen szabad kezet ad a végrehajtó hatalomnak.)

Álláspontom szerint tehát (éppen a védendő értékre tekintettel) a Jat. 15. § (1) bekezdésének is alkotmányos jellegű szabály értéke van, amelynek feltétlen alkotmányos védelmet kell kapnia.

A Vtv.-ben alkalmazott felhatalmazás-technika a jogállami Alkotmány (a rendszerváltás) előtti időben gyökerezik, s igazából a jelenlegi társadalmi-gazdasági berendezkedésben vált értelmezhetetlenné. Ilyen kategóriaként az Alkotmánybíróságnak azt ugyanúgy meg kellett volna semmisítenie, mint tette azt más - alkotmányjogilag kevésbé fontos és garanciális - hasonló esetekben is. Pl. a kezelői jog-gal [17/1992. (III. 30.) AB határozat, ABH 1992, 104; az igazgatásilag kötött helyiséggazdálkodás fogalmával [29/1993. (I. 4.) AB határozat, ABH 1993, 227.]

A most vizsgált eset tehát a jogállami közigazgatás egyik igen fontos alaptételét, a közigazgatás törvényhez kötöttségét érinti közvetlenül. Ezt az Alkotmánybíróság a 2/2000. (II. 25.) AB határozatában alkotmányos követelményként aposztrofálta (ABH 2000, 25, 28-29.) felértékelésnek pedig - nézetem szerint - csak az felelt volna meg, ha az Alkotmánybíróság a Vtv. 100. § (1) bekezdése a) pontjában írt felhatalmazó rendelkezést is - pro futuro - megsemmisítette volna.

Dr. Kiss László s. k.,

alkotmánybíró

1996. évi LV. törvény

a vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról, egységes szerkezetben a végrehajtásáról szóló 30/1997. (IV. 30.) FM rendelettel

A vadkár

Vtv. 75. § (1) A jogosult az e törvényben foglaltak alapján köteles megtéríteni a károsultnak a gímszarvas, a dámszarvas, az őz, a vaddisznó, valamint a muflon által a mezőgazdaságban és az erdőgazdálkodásban, továbbá az őz, a mezei nyúl és a fácán által a szőlőben, a gyümölcsösben, a szántóföldön, az erdősítésben, valamint a csemetekertben okozott kár öt százalékot meghaladó részét (a továbbiakban együtt: vadkár).

Vhr. 58/A. § (1) A Vtv. 75. § (1) bekezdésében foglalt vadkár öt százalékot meghaladó részét a bekövetkezett összes kár alapján kell számolni.

(2) A Vtv. 75. § (1) bekezdésének alkalmazásában mezőgazdaságban okozott vadkár a vad táplálkozása, taposása, túrása vagy törése következtében a szántóföldön, a gyümölcsösben és a szőlőben a mezőgazdasági kultúra terméskiesését előidéző károsítás. A gyümölcs-, illetve szőlőtelepítésben bekövetkezett vadkár pénzértékét a pótlás mértékének arányában kell meghatározni.

1959. évi IV. törvény

a Polgári Törvénykönyvről

XXXI. fejezet

A felelősség módja, a kártérítés mértéke

355. § (1) A kárért felelős személy köteles az eredeti állapotot helyreállítani, ha pedig az nem lehetséges, vagy a károsult azt alapos okból nem kívánja, köteles a károsult vagyoni és nem vagyoni kárát megtéríteni.

(4) Kártérítés címén a károkozó körülmény folytán a károsult vagyonában beállott értékcsökkenést és az elmaradt vagyoni előnyt, továbbá azt a kárpótlást vagy költséget kell megtéríteni, amely a károsultat ért vagyoni és nem vagyoni hátrány csökkentéséhez vagy kiküszöböléséhez szükséges.

E bekezdés tartalmazza a kár mértékére vonatkozó szabályokat. A rendelkezés a kár négy elemét különbözteti meg, amelyek az alábbiak:

1. A tényleges kár (damnum emergens):

A tényleges kár azáltal merül fel, hogy a károsult valamely dolga megsérül, elpusztul, megrongálódik vagy elvész. Ilyenkor a kár összege a dologban, illetve a károsult vagyonában bekövetkezett értékcsökkenés.

Gyakorlati problémák adódhatnak abból, hogy a tényleges kárt mikori értékviszonyok figyelembevételével kell meghatározni, a kár bekövetkeztekori avagy a kártérítés fizetésére kötelező ítélet meghozatalakori értéken. Amennyiben a károsodás bekövetkezte és az ítélethozatal időpontja között az értékviszonyok számottevően nem változnak, ez a probléma nem jelentkezik. A kártérítés megállapítható a kár bekövetkeztekori értéken anélkül, hogy a károsult érdekei hátrányt szenvednének. A teljes jóvátételhez a késedelmi kamat fizetésére való kötelezés megfelelő eszközt jelent.

Amennyiben azonban a két időpont között jelentős értékkülönbség mutatkozik, helyesebb az ítélet hozatalakori értékviszonyokat figyelembe venni, mert a károsult vagyonában beállott értékcsökkenés csak ily módon küszöbölhető ki. A Ptk. 360. § (1) bekezdése szerint a kártérítés a károsodás bekövetkeztekor nyomban esedékes. Ez a rendelkezés nem zárja ki a kártérítés mértékének megállapításáig terjedő időben az értékviszonyokban bekövetkező változások figyelembevételét. E szabályt a kártérítés mértékével kapcsolatban felhívott követelményekkel összhangban kell értelmezni. Ehhez képest a bíróság akkor jár el helyesen, ha nem a kérdéses időpontban fennálló értékviszonyokat veszi alapul, hanem a bekövetkezett értékváltozásokat kifejező kártérítésre ad lehetőséget (BH1990. 153.). A károsult érdekeit méltánytalanul sértené, ha az alperes jogellenes magatartásán túlmenően a kártérítési kötelezettség késedelmes teljesítésének következményeit is viselnie kellene. Az értékemelkedés folytán ugyanis a késedelmi kamat az őt ért veszteség kiegyenlítésére nem alkalmas (BH1981. 143.).

A tényleges kár számításánál irányadó szempontokat érzékeltetik a következő jogesetek:

- Az a házastárs, akinek a másik házastárs különvagyona a birtokába került, de az életközösség megszűnésekor a különvagyon tárgyait bármilyen okból nem tudja kiadni, olyan pénzbeli kártérítést köteles nyújtani, amelyért a károsult az elvesztett különvagyont pótolni tudja, ez pedig a különvagyonhoz tartozó dolognak a kártérítéskori forgalmi értéke (BH1981. 62.).

- A műszaki és esztétikai hiányosság is kár, amely a megrongálódott dolog javítása után fennmarad, csakúgy mint a fennmaradt értékcsökkenés (BH1964. 3948.).

- A dolog megjavított volta önmagában még nem ad alapot értékcsökkenés megállapítására, ahhoz ugyanis összehasonlító forgalmi adatokra és a csökkenést eredményező tényezőknek az ítélet meghozatalakor mérlegelhető elemzésére van szükség (BH1986. 415. III.).

- Az eredeti állapot helyreállításának kötelezettségéből következik, hogy például adott helyzetben szükség lehet az egész kocsi újrafényezésére, mert ha a sérült részt fényezik csak újra, annak színe a többi résztől elüthet, ilyenkor a kár az egész kocsi újrafényezésének költsége, levonva ebből a korábbi fényezettségi állapot és az új érték különbségét (Legfelsőbb Bíróság Pf. I. 20 399/1961.).

- Ha a kárt elhárító munkálatokat a saját szakapparátussal rendelkező és azt üzletszerű vállalkozásként működtető károsult maga végzi el, őt kártérítésként mindazon költségek megilletik, amelyeket jogszabályok szerint harmadik személlyel szemben felszámíthat. Így az önköltségi tételek mellett jogszerűen érvényesíti azokat a műszaki, gazdasági költségeket és a nyereséghányadot is, amelyet a vállalkozói díjban elszámolhatna, ha a munkát harmadik személy részére végezné. Ez esetben nincs szó káronszerzésről (BH1996. 313.).

- Amennyiben a bank a bankszámlaszerződés megszegésével a számlatulajdonos hozzájárulása nélkül teljesít a számláról kifizetést, akkor tartozik kártérítési felelősséggel, ha a számlatulajdonos bizonyítja, hogy tartozása a harmadik személlyel szemben nem állt fenn, tehát a vagyonában az átutalt összeggel értékcsökkenés állt be (BH1994. 552.).

- A társadalombiztosítási igazgatóság a táppénz késedelmes fizetése miatt kártérítésként az ésszerű ügyintézési határidő levonása utáni időre járó évi 20%-os késedelmi kamatot köteles megtéríteni. A kártérítésként kiszámított késedelmi kamat után a Ptk. 360. § és a Ptk. 301. § alapján további késedelmi kamatot köteles az alperes fizetni (BH1993. 677.). Ugyanez a döntés irányadó az egyéb államigazgatási jogkörben késedelmesen kifizetett összegekkel kapcsolatos kártérítési igényre is.

- A károsult felperes vagyonában beállott értékcsökkenés azzal az értékkel egyenlő, amelytől a gépjármű megrongálásával elesett. Ha az autó a balesetnél totálkárossá, használhatatlanná, teljesen vagy legalábbis gazdaságosan kijavíthatatlanná vált, a felperes vagyonában beállt értékcsökkenés (a kár) azonos azzal az összeggel, amilyen értéket képviselt a gépkocsi a baleset idején. A gépkocsi roncs maradványértékét nem lehet levonni abban az esetben, ha a károsult kiadná azt, viszont az alperes nem hajlandó átvenni. Ha a károkozó a maradványra nem tart igényt, ez nem jelenti azt, hogy a kártérítési összeget annak értékével csökkenteni lehet. Erre csak akkor kerülhet sor, ha a károsult a maradványra igényt tart vagy azt maga értékesíti (BH1993. 426.).

- Ha a külföldi személynek olyan típusú gépkocsija károsodik Magyarországon, amely belföldön nem kapható és ennek folytán nincs kialakult hazai forgalmi értéke, a külföldi személyt megillető kártérítés összegét nem az elméleti számításokra alapított feltételezett forgalmi érték, hanem a gépkocsi tényleges használtsági fokának és egyéb adottságainak megfelelő értékcsökkenés figyelembevételével a külföldi piaci árak alapján kell megállapítani (BH1980. 428.). A döntést iránymutatónak kell tekinteni a belföldi forgalomban lévő használt autókkal kapcsolatos kártérítési követelés esetén is azzal azonban, hogy itt a hazai piaci értékviszonyokat kell figyelembe venni. Önmagában a műszaki érték nem elegendő, az teljes körű jóvátételként nem szolgál.

- Ha a jogosult kára pénzeszközeinek - a kötelezett hibájából történt időleges elvonásából eredt, a bíróság a teljes anyagi kárpótlás mértékét a forgóalap-pótló hitelek, valamint a lekötött pénzeszközök után járó bankkamatok mindenkori mértéke figyelembevételével állapíthatja meg (BH1989. 157.).

- Mezőgazdasági kár összegének megállapításánál a feleslegessé, illetve haszontalanná vált termelési költségek nem hagyhatók figyelmen kívül (BH1978. 388.).

2. Az elmaradt vagyoni előny (lucrum cessans):

E körbe tartozik a keresetveszteség vagy jövedelemveszteség. Amennyiben a munkaképtelen állapot vagy munkaképesség-csökkenés határozott ideig tart, az elmaradt jövedelem összege pontosan meghatározható, tehát egyösszegű kártérítés megállapítására kerülhet sor. Ilyen esetben a károsult munkaszerződéssel, besorolási okirattal vagy a munkáltatótól kapott egyéb okirattal igazolni tudja, hogy erre az időre mennyi lett volna a keresménye, a jövedelme. Amennyiben a károsult egyéni vállalkozó, egyéni gazdálkodó, szövetkezet vagy gazdasági társaság tagja, az elmaradt jövedelmet adóbevallással, könyvelési bizonylatokkal tudja bizonyítani. A baleseti járadék, valamint a tartást pótló járadék formájában megítélendő vagyoni előnyök kérdésével a későbbiekben a Ptk. 356-358. §-ainál fogunk foglalkozni.

E körbe tartoznak a külföldi kiküldetések elmaradásával kapcsolatban keletkező elmaradt vagyoni előnyök. A külföldi munkavégzés elmaradása jelentős jövedelemveszteséget eredményezhet. A külföldön kapott napidíj olyan terhes illetmény, amely meghatározott költségek és kiadások fedezésére szolgál. Ebből a dolgozók jelentős megtakarításokat érhetnek el, erre a devizajogszabályok is lehetőséget adnak. Az elmaradt vagyoni előny meghatározásakor jelentősége van annak, hogy az adott helyen dolgozók milyen megtakarítást érhetnek el (Legfelsőbb Bíróság P.törv. III. 20 676/1989.).

A polgári jogi kártérítési felelősség körében (az elmaradt jövedelem megállapításánál) nem irányadók azok a speciális munkajogi szabályok, amelyek az átlagkereset munkajogi szempontból való számításánál jönnek számba (Legfelsőbb Bíróság P.törv.III. 20 322/1988.).

Ha a betegsége miatt korlátozottan munkaképes a károkozás folytán teljesen munkaképtelenné válik, a károkozó a teljes kárért felel (BH1978. 519.).

Ha a károsult sikerrel bizonyítja, hogy jutalomtól, prémiumtól kizárólag a baleset következtében esett el, a jutalom, illetve a prémium elmaradt vagyoni előnyként megítélhető. Abban az esetben azonban, ha csupán feltételezhető, hogy a károsult jutalomban vagy prémiumban részesült volna, ha a káresemény nem következik be, nem lehet a károkozót a feltételezett jutalom, illetve prémium megfizetésére kötelezni.

A kisegítő jövedelmek, az alkalmi munkák jövedelme elmaradt vagyoni előnyként követelhető.

Amennyiben a tanuló a baleset folytán évet veszít, így a tanulmányi idő kitolódik, az emiatt előálló keresetveszteség szintén érvényesíthető. Tanulmányi évfolyamkiesés kárként jelentkezik, mert a munkábaállás időpontja kitolódik (BH1965. 4650.).

A bírói gyakorlat elismeri az elmaradt borravalót is, abban az esetben, ha a károsult olyan munkakörben dolgozott, amelyben a borravaló adása szokásos és a munkabért ennek figyelembevételével határozzák meg (például pincér, benzinkút kezelő).

Nemcsak az elpusztított állatállomány értékét, hanem az elmaradt szaporulat értékét is meg kell téríteni (Legfelsőbb Bíróság P. törv. V. 21 376/1980.).

Ha a vállalkozó késedelme miatt a bérbe adó csak később tudja az ingatlant hasznosítani, az kárnak minősül (Legfelsőbb Bíróság P. törv. III. 21 150/1986.).

A bírói gyakorlat ide sorolja a háztartásban és a ház körül családtagi minőségben végzett munka kiesése miatt elmaradt vagyoni előnyt. A háztartási munka ellenértékének megtérítése megilleti azt is, aki munkaerejét a háztartásban hasznosította és azt is, aki más munkája mellett a háztartásban is végez munkát (BH1964. 3951.). Ha egy másik családtag végzi el ingyen a munkát a sérült családtag helyett, akkor is jár kártérítés. Az önmagával tehetetlen beteg ellátása, ápolása többletmunkát jelent, ha ezt a munkát családtag végzi és ezért a károsulttól közvetlen díjazást nem követel, ezzel legfeljebb a károsulttal szemben fennálló, a családi kapcsolaton alapuló kötelezettségének kíván eleget tenni, de semmiképpen sem a kárt okozót kívánja mentesíteni a kártérítési kötelezettség alól. Ő a károkozó érdekében ingyenmunkát vállalni nem köteles (BH1964. 3858.).

Járműben esett károsodás esetén a károsult nemcsak a jármű kijavításának költségeit, hanem azoknak a járulékos költségeknek a megtérítését is követelheti, amelyek a járműnek a termelésből való kiesése folytán nála kárként keletkeztek (BH1984. 499.).

A megrendelő elállása miatt elmaradt vagyoni előny mértékének a megállapításánál nem a vállalkozó tervezett nyeresége, hanem a tényleges haszonkiesés az irányadó. A jogosult által összehasonlítás céljából megjelölt szerződésekből kimunkálható tényleges haszon mértéke önmagában szintén nem elegendő a kár összegének meghatározásához (BH1988. 106.).

Elmaradt megtakarításként köteles a károkozó megtéríteni a közétkeztetésből való kiesés folytán jelentkező többletköltséget.

A jogirodalom az elmaradt vagyoni előnyt kategorizálja oly módon, hogy főbb csoportokat különít el, így a keresetveszteséget avagy jövedelemveszteséget, az elmaradt megtakarítást, az elmaradt gyümölcsöt, a kedvezménytől való elesést.

Néhány példát említünk arra, mi nem minősül elmaradt vagyoni előnynek:

- Saját személygépkocsi használatáért a munkáltató által folyósított költségátalány nem jövedelempótlék vagy fizetés-kiegészítés, hanem a felmerülő tényleges költségek fedezésére szolgál.

- Ha az átalányra jogosult baleset folytán munkakörét nem látja el, az átalány folyósításának elmaradása a károkozóval szemben kárigényt nem keletkeztet (BH1984. 224.).

- Ha a vőlegény balesete miatt a lakodalommal és menyasszonytánccal együtt tervezett házasságkötést későbbi időpontra halasztják, de akkor már az esküvőt lakodalom és menyasszonytánc nélkül tartják meg, a házaspár a menyasszonytánc elmaradása miatt kártérítést nem követelhet a balesetért felelős személytől (BH1985. 228.).

3. A vagyoni hátrány csökkentéséhez, illetőleg kiküszöböléséhez szükséges költségek, ide nem értve azokat a költségeket, amelyek a perköltségben megtérülnek

Ezek a költségek olyan károk, amelyek nem a károkozó magatartással oksági kapcsolatban keletkeznek, hanem a károsultnak a káresemény bekövetkezte után, de azzal összefüggésben lévő elhatározásán alapuló indokolt költségek. E költségek egy része azáltal merül fel, hogy a baleset során a sérült meghal, így az elhunyt hozzátartozóinak kára keletkezik a temetéssel kapcsolatban. Ide tartoznak a halott illő eltemettetésével kapcsolatos költségek, a fejfaállítás, az egyszerű sírkő állításának a költsége, sírhelyvásárlás, halott-szállítás díja, az egyházi temetés költségei, a koszorúk ára, a gyászruhák csökkentett összegű költségei, a halotti tor költségei.

Egyszerű kivitelű síremlék állításának költsége a kárért felelős személytől jogszerűen követelhető, de csak a már ténylegesen felmerült költségek, teljesített kiadások erejéig (BH1984. 103.).

A szokásosnál lényegesen drágább, nagyobb értékű síremlék költségét általában nem lehet kártérítésként érvényesíteni, ez azonban nem jelenti azt, hogy csak a legolcsóbb és rövid időn belül további kiadásokat igénylő anyagú, illetőleg kivitelű síremlék költségét lehetne figyelembe venni (BH1985. 312. III.).

A baleseti sérült személy ápolásával, gondozásával, gyógyíttatásával kapcsolatban számtalan kiadás merülhet fel. Így a gyógykezelés költségei, orvosi költségek, gyógyszerek költségei, a közvetlen családtagok látogatási költségei, a gyógytorna költségei, pszichológus, pszichiáter díja, a beteg szállításával kapcsolatban felmerült többletköltségek (például a taxiköltség), élelemfeljavítás költségei, az ágyneműmosás költségei, világítási és fűtési többletköltségek, többlettakarítási költségek, az otthoni ápoló, gondozó igénybevételével kapcsolatban felmerült költség, neveltetési, többlettaníttatási többletkiadások stb.

A költségek felmerültét a károsultnak, illetve az elhunyt személy hozzátartozóinak bizonyítaniuk kell. Ez esetben nem érvényesül a tényleges kár megfizetésével kapcsolatban említett azon elv, hogy a károsult a kártérítésként kapott összeget bármire fordíthatja.

Az említett költségek között vannak olyanok, amelyek számlákkal vagy tanúvallomásokkal bizonyíthatók, vannak közöttük azonban olyan költségek, amelyek nem számszerűsíthetők, így általános kártérítésként (Ptk. 359. §) állapíthatók meg.

A dologi károkkal kapcsolatos költségek leggyakrabban a dolog javítási, illetve javíttatási költségei. A javítási díjak vizsgálatánál figyelemmel kell lenni arra is, hogy a károsulttól a kárenyhítési kötelezettsége alapján elvárható, hogy lehetőleg az olcsóbb javítási módot válassza. Erre azért van szükség, mert a károsult tudván azt, hogy a javítási költségeket továbbháríthatja, az igen magas javítási költségeket is elismeri. A javítási költségeket tartalmazó számla általában elfogadható. A károkozó, illetve a kártérítésért felelős személy vitathatja az elvégzett munka szükségességét, gazdaságosságát, célszerűségét és a javítás összegszerűségét is. A számlával szembeni ellenbizonyítás a kártérítésért felelős személy kötelezettsége. Amennyiben a javítás folytán a dolog értékesebbé válik, mint a károkozás előtt volt, a károsultnál ezáltal jelentkező vagyoni előnyt a kártérítés összegéből káronszerzés címén le kell vonni.

Káronszerzés, residuum, surrogatum:

A károsultat a kár nettó értéke illeti meg. A károsultat megillető vagyoni hátrányból levonásba kell helyezni a nála jelentkező vagyoni előnyt. Ezen alapszik a káronszerzés tilalma, a residuum, illetve a surrogatum kiadására irányuló kötelezettség. A káronszerzett előnyök vagy megtakarításban vagy értéknövekedésben jelentkeznek. Káronszerzésnek minősülnek a társadalombiztosítási szolgáltatások is, így ezeket is le kell vonni a kártérítés összegéből.

A károkozó a károsult részére teljes kártérítést fizet, ezért a residuumot, a maradványt a károsult köteles a károkozónak kiadni. Ha a károkozó a maradványértékre nem tart igényt, annak átvételére kötelezni nem lehet, viszont ilyen esetben nincs lehetősége arra, hogy a kártérítés összegéből a residuum értékét levonja.

A surrogatum olyan érték, amelyet a károsult harmadik személytől, nem pedig a kártérítésért felelős személytől kap. A surrogatum értékét le kell vonni a kártérítés összegéből, ellenkező esetben a károsult jogalap nélkül gazdagodna. Surrogatumnak minősül például a biztosítási összeg, amelyet a biztosító intézet a biztosítási esemény (a kár) bekövetkezte esetén fizet a károsult részére.

4. A nem vagyoni kárpótlás:

A nem vagyoni kárral kapcsolatos törvényszöveg változásokkal a Ptk. 354. §-ához fűzött magyarázatban foglalkoztunk.

Az általános kártérítés és a nem vagyoni kárpótlás elhatárolása:

Az általános kártérítésre vonatkozó szabályt a Ptk. 359. § (1) bekezdése tartalmazza, mely szerint, ha a kár mértéke - akár csak részben - pontosan nem számítható ki, a bíróság a károkozásért felelős személyt olyan összegű általános kártérítés megfizetésére kötelezheti, amely a károsult teljes anyagi kárpótlására alkalmas. Az általános kártérítés tehát vagyoni kárért jár. A nem vagyoni kárpótlás viszont a károsultat ért nem vagyoni hátrány kiküszöbölésére szolgál, azaz a károsult személyiségét ért jogsérelmet kompenzáló kártérítési alakzat.

Az elhatárolás tekintetében különös gondosságra van szükség, ha a károsult az elszenvedett hátrány csökkentéséhez vagy kiküszöböléséhez szükséges költségek megtérítését igényli [Ptk. 355. § (4)]. Nem lehet szó nem vagyoni kártérítésre kötelezésről akkor, ha az igényelt költségek a károsultat ért vagyoni hátrány csökkentéséhez vagy kiküszöböléséhez szükségesek. Ilyen esetben a bíróság vagyoni kár megtérítésére kötelezi a károkozót. Nem vagyoni kártérítésre kötelezésnek csak akkor van helye, ha megállapítható a károkozás hatásaként jelentkező immateriális sérülés, amely tehát kívül esik a vagyonban keletkezett károk körén (a hatályon kívül helyezett 16. számú irányelv 4. pontja, álláspontunk szerint a tétel a mai joggyakorlatban is iránymutató).

A 16. számú irányelvet a 21. számú irányelv helyezte hatályon kívül kiemelve, hogy erre a személyiség minden oldalú védelmét szolgáló, az erkölcsi értékeket szem előtt tartó, jogfejlesztő bírói gyakorlat kialakítása érdekében került sor.

A nem vagyoni kártérítés jogintézménye tehát az általános személyiségvédelem eszköze. A nem vagyoni kártérítés megfizetésére vonatkozó igény jogalapja valamely személyiségi jog megsértése.

Az Alkotmánybíróság a 34/1992. (VI. 1.) AB határozat III. pontjában kifejtette, hogy a nem vagyoni kártérítés feltételeinek fennállása a személyiségi jogsértés - e jogkövetkezményt is kiváltó - súlyossága és komolysága kérdésében a törvényhozó különbségtételt alkotmányosan nem tehet. Mindezeknek a kérdéseknek az eldöntése - az egyedi tényállások elbírálása során - a bíróságok jogalkalmazási tevékenységére tartozik.

A személyhez és a szellemi alkotásokhoz fűződő jogokkal kapcsolatos szabályokat a Polgári Törvénykönyv VII. fejezete tartalmazza. A személyhez fűződő jogok egy részét a törvény nevesíti, mint például: a becsülethez; az emberi méltósághoz; a jóhírnévhez; az élethez, egészséghez, testi épséghez; a képmáshoz való jog; a névviselési jog stb. A törvény felsorolása azonban nem taxatív, ebből tehát az következik, hogy léteznek nem nevesített személyhez fűződő jogok is. Akár a törvényben nevesített, akár a törvényben nem nevesített személyhez fűződő jogot sértenek, e jogsértés alapot adhat a nem vagyoni kártérítés követelésére.

A törvénytelenül foganatosított kényszerítő eszközök alkalmazása (törvényellenes előzetes letartóztatás, törvénytelen elítélés) is sérti a személyhez fűződő jogokat, például a személyes szabadsághoz való jogot, illetve a jóhírnévhez való jogot is. A terhelt által követelhető kártalanításról a Be. 383. §-a rendelkezik. A Be. 384/A. § értelmében a kártalanítás módjára és mértékére a Polgári Törvénykönyvnek a szerződésen kívül okozott kárért való felelősségére vonatkozó rendelkezéseit kell alkalmazni. A károsultat a Be. 383. § alapján megillető kártalanítás azonban nem azonos azzal, ha jogellenesen foganatosított kényszerintézkedések miatt sérülnek a személyhez fűződő jogai. A terhelt ilyen esetben kártérítési igényt érvényesíthet a jogellenes kényszerintézkedést foganatosító hatósággal szemben. A kártalanítási igényt viszont az állammal szemben kell előterjeszteni.

A terheltnek a Be. 383. § alapján megillető kártalanítás körében nem vagyoni kárpótlásra is igénye lehet. A BH1998. 82. jogesetben a bíróság kimondta, hogy a személyi szabadság hosszabb időtartamú jelentős korlátozása, a börtönviszonyok fizikai és pszichikai vonatkozásban köztudomásúan egyaránt megterhelőek és általában is károsak. Az ennek során elszenvedett "sérülések" a szabadulást követő életvitelben, munkahelyi elhelyezkedésben és a munkavégzésben is hátrányt jelenthetnek. A nem vagyoni kárpótlásnak éppen az a rendeltetése, hogy enyhítse a hátrányokat és segítse a belőlük eredő nehézségek leküzdését.

A személyhez fűződő jogok egy része kizárólag a természetes személyeket illeti meg (például az emberi méltóság). A személyhez fűződő jogok másik része azonban a jogi személyeket is megilleti. Ebből következik, hogy a jogi személyek is érvényesíthetnek nem vagyoni kártérítési igényt abban az esetben, ha személyhez fűződő jogaik felróható módon való megsértése következtében nem vagyoni hátrányuk keletkezik.

A személyiségvédelem egyik objektív eszköze az elégtétel-adás. A személyhez fűződő jogok megsértésének tényét megállapító bírói ítélet közzététele azonban önmagában általában nem alkalmas az érintett személyt ért nem vagyoni hátrány kiküszöbölésére, tehát az elégtételadás mellett is sor kerülhet a nem vagyoni kártérítés, mint szubjektív szankció alkalmazására (BH1996. 304. I.).

A nem vagyoni kártérítésre irányuló igény érvényesítése során a károsultnak bizonyítania kell, hogy a személyhez fűződő jogát jogellenesen megsértették, ennek folytán nem vagyoni hátránya következett be és a kettő között fennáll az ok-okozati összefüggés. A nem vagyoni kártérítés azonban akkor ítélhető meg, ha a károkozó magatartása felróható volt. Amennyiben a károkozó bizonyítja, hogy a magatartása nem volt felróható, mentesül a nem vagyoni kártérítés megfizetése alól. Ugyanakkor a köztudomásúnak ismert tényeket, valamint azokat, amelyekről a bíróságnak hivatalos tudomása van, a bíróság akkor is figyelembe veszi, ha azokat a felek nem hozták fel, köteles azonban a feleket e tényekre a tárgyaláson figyelmeztetni [Pp. 164. § (1), Pp. 163. § (3)]. Például a károsultat bűncselekmények elkövetésével is vádoló valótlan tényállítások közlése önmagában alkalmas arra, hogy megnehezítse a károsult társadalmi és magánéleti kapcsolatait. Például valakit gyilkosként tüntet fel a sajtóközlemény (BH1995. 521.), avagy terroristáknak való fegyverszállítással, mazochista szexklubban történt eseményeknek felvételen történő rögzítésével és a felvételek nyilvánosságra hozatalával, harmadik személy megzsarolásával hozzák összefüggésbe a károsult nevét (BH1996. 304.).

A nem vagyoni kártérítés személyiségvédelmi eszköz, személyhez kötött, csak személyesen érvényesíthető. A nem vagyoni kártérítésre való jog nem száll át a jogosult örököseire. A személyhez kötöttség azonban nem akadálya a perbeli jogutódlásnak, amennyiben a károsultnál a nem vagyoni kártérítés feltételei fennállnak. Ilyen esetben a jogutódok a jogelőd által indított perben az eljárást folytathatják és igényelhetik a jogelőd haláláig eltelt időre járó nem vagyoni kártérítést (BH1996. 639.).

Amennyiben a károsult magatartása közrehat a kár bekövetkeztében, nincs lehetőség a kár megosztására a Ptk. 340. § (1) bekezdésére hivatkozással. Ez azonban nem azt jelenti, hogy a nem vagyoni kártérítés összegének meghatározásakor a károsult közrehatása figyelmen kívül maradna. A nem vagyoni kárpótlás összegét a bíróságnak az eset összes körülményének a mérlegelésével kell meghatároznia, ezek közül az egyik elem az, hogy a károsult magatartása mennyiben hatott közre a kár keletkezésében.

A Legfelsőbb Bíróság több eseti döntésében rámutatott arra, hogy a személyhez fűződő jog megsértésével okozott hátrányokként a károkozás következtében előállt körülményváltozásokat kell együttesen gondos mérlegelés alá venni, s mindezen szempontok alapján kell meghatározni, hogy a hátrányok elviseléséért megközelítőleg milyen összegű kompenzáció illeti meg a károsultat (BH1993. 742.; BH1995. 516.).

A személyhez fűződő jog megsértésével összefüggésben keletkező hátrányok igen sokfélék lehetnek. Azokat mindig az adott eset körülményeihez képest kell megítélni. Az esetek túlnyomó többségében az élet, testi épség, egészség sérelmével kapcsolatos hátrányok miatt érvényesítenek nem vagyoni kártérítést, egyre gyakoribb azonban, hogy egyéb személyhez fűződő jog megsértése miatt igényelnek kárpótlást. Például a jóhírnév megsértése miatt, a képmáshoz való jog megsértése miatt, a becsület megsértése miatt, illetve kegyeleti jog megsértése miatt is.

Az egészségromlás körében például egy-egy testrész vagy szerv elvesztése, maradandó károsodása folytán a károsultat ért hátrányok, mint például önmaga ellátására képtelenné válás vagy e képesség csökkenése, a házaséletre való alkalmatlanná válás, a társasági életbe való beilleszkedési zavarok, a pszichés, lelki hátrányok, a kisebbségi zavarok kialakulása, a pályamódosítás szükségessége stb.

A jóhírnév megsértése, a becsületsértés, a képmáshoz való jog megsértése körében például a személyiség hátrányos megítélése a nyilvánosság előtt, a baráti kör előtt, a munkahelyi környezetében, illetőleg a családi körben. Előfordul, hogy valótlan tényállítás közlése miatt a károsultról kialakított vélemény miatt nem tud elhelyezkedni, emiatt felbomlik a házassága avagy társasági kapcsolatai meglazulnak, a negatív következmények miatt lelki megrázkódtatások érik stb.

A kegyeleti jog megsértésével kapcsolatban keletkezett nem vagyoni hátrány lehet például az özvegynek okozott lelki megrázkódtatás, a gyásznépben olyan képzet keltése, hogy az özvegy nem gondoskodott a halott illő eltemettetéséről stb.

Figyelemmel arra, hogy a nem vagyoni hátrányok igen sokfélék lehetnek és a konkrét tényállásokban változatos formákban és összefüggésekben jelennek meg, nem lehet általános iránymutatást adni az összegszerűség meghatározásához. A bírói gyakorlatban ezek az összegek a fentiek miatt változnak, illetve annak is jelentősége van, hogy a nem vagyoni hátrányt a károsult mikor szenvedte el - bár arra is van példa, hogy a bíróság a határozathozatal-kori értékviszonyok alapulvételével döntött a nem vagyoni kártérítésről. Ilyen esetben azonban késedelmi kamat nem ítélhető meg (BH1996. 35.).

A kártérítés összegének meghatározása során kell tekintettel lenni a jogsértés súlyára és annak tartósságára is.

A Legfelsőbb Bíróság például 4 000 000 forint nem vagyoni kártérítés megállapítását ítélte helytállónak akkor, amikor felperes 1991. április 22-én gerinctöréssel, gerincvelő sérüléssel, tüdőzúzódással, csípőlapáttöréssel és egyéb sérülésekkel járó súlyos közlekedési balesetet szenvedett, s emiatt mindkét lába megbénult. A felperes a balesete előtt nemzetközi minősítésű sportoló volt, kiemelkedő hazai és nemzetközi eredményeket ért el. A baleset bekövetkezésekor 27 éves, a vívósportban kiemelkedő teljesítményekre képes, nagy sportjövő előtt álló felperes rendkívül súlyos sérüléseket és ennek következtében igen súlyos egészségkárosodást szenvedett, amely egész további életére döntően kihatott. A sporttársadalomban a nemzeti válogatott tagjaként sporttársakkal, sportbarátokkal körbevett, sajátos, meghitt sportvilágból szakította ki a felperest véglegesen a tragikus baleset és nincs lehetőség arra, hogy ezt bármivel pótolja. Munkaképesség-csökkenésének mértéke véglegesen kizárja a munkavállalás lehetőségét is, életvitele szükségszerűen beszűkült. A baleset következményeként önálló életvitelre alkalmatlan állapotba került, egész életében mások gondozására szorul, szerelmi kapcsolat kialakításában korlátozott, a családalapítás lehetősége kizárt és fennáll a teljes elmagányosodás veszélye. Az egyéni elbírálás körében kell megállapítani a nem vagyoni kárpótlás mértékét olyan összegben, amely megfelelően alkalmas a nem vagyoni károk enyhítésére, az elnehezült életvitel elviselésének megkönnyítésére. Emellett figyelembe kell venni az alperes fellebbezésében megfogalmazott igényt is, amely szerint törekedni kell arra, hogy a hasonló körülmények között, hasonló tényezők számbavételével meghatározott marasztalási összegek között ne legyenek indokolatlanul nagy eltérések. Ez a kívánalom azonban a konkrét jogvita elbírálásánál nem eredményezhette azt, hogy az eddig különféle tanulmányokban publikált, illetőleg eseti döntésekben szereplő marasztalási összegeket valamilyen tarifaként alkalmazza a Legfelsőbb Bíróság (Legfelsőbb Bíróság Pfv. III. 20 991/1994.).

Egy másik esetben az 1 200 000 forintos nem vagyoni kártérítésben való marasztalást a bíróság az alábbiakkal indokolta:

A bírói gyakorlatban az általános személyiségi jogi perekben eddig jogerősen megítélt nem vagyoni kártérítés maximuma 1 000 000 forint volt. A bíróság úgy ítélte meg, hogy a jogsértés kiemelkedő tárgyi súlya az alperesek magatartásának nagyfokú felróhatósága, a sokoldalú tájékozódás, illetve az információk ellenőrzésének teljes hiánya együttesen indokolja azt, hogy az eddigi maximumot meghaladó összegű 1 200 000 forint kártérítést állapítson meg (Fővárosi Bíróság 47. Pf. 23 699/1996.).

Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a nem vagyoni hátrány kiküszöböléséhez szükséges kereseti kérelem reális meghatározására kell törekedni. A túlzott mértékű kereseti kérelem esetén ugyanis előfordulhat, hogy a pernyertesség, pervesztesség arányára tekintettel a pervesztes károsultat nagyösszegű perköltségben marasztalja a bíróság a Pp. 81. § (1) bekezdése alapján. Bár az ilyen tárgyú perekben a bíróságnak lehetősége van arra, hogy mentesítse a pervesztest a pervesztésnek megfelelő összegű perköltség viselése alól abban az esetben, ha a marasztalás és a kereseti kérelem között nem volt számottevő különbség. Ugyanakkor ügyelnie kell a károsultnak arra is, hogy irreálisan alacsonyan se jelölje meg a kereseti kérelmét, ugyanis a bíróság a kereseti kérelemhez kötve van, tehát a kereseti kérelemben foglalt összegnél magasabb összeget nem ítélhet meg akkor sem, ha az az álláspontja, hogy az eset összes körülményeihez képest magasabb összegű kárpótlás illetné meg a károsultat, mint amennyit ő kért. E körben a bíróságot kitanítási kötelezettség vagy figyelem-felhívási kötelezettség nem terheli, az 1995. augusztus 29-ei hatállyal módosított Pp. 3. § (1) bekezdése szerint. A bíróság kitanítási kötelezettsége már csak az eljárásjogi jogok és kötelezettségek tekintetében áll fenn, az anyagi jogok és kötelezettségek tekintetében nem, s hatályon kívül lett helyezve a Pp. 146. §-ának azon rendelkezése, melynek alapján a bíróság korábban magyarázatot volt köteles kérni a féltől, ha úgy látta, hogy a kereseti követelés nem meríti ki az őt megillető jogokat.

Vannak olyan körülmények is, amelyeket nem vagyoni kártérítés fizetésének alapjául nem fogad el a bírói gyakorlat. A nem vagyoni kártérítés iránti igényt nem alapozza meg önmagában a közeli hozzátartozó halálának a ténye és az ennek következtében fellépő gyász és fájdalom, valamint az, hogy a hozzátartozó halála folytán a korábbi helyzet hátrányosan megváltozott (BH1985. 312. II.). A hozzátartozó elvesztése esetén a nem vagyoni kártérítést a testi, szellemi környezet hátrányos megváltozása alapozhatja meg. Így például a bíróság egy konkrét ügyen kifejtette: a felperest szülei halála megfosztotta attól az alapvető emberi jogtól, hogy családi környezetben nőjön fel, élvezze a családi együttlétből származó örömöket, amelyeket a nagyszülői környezet - bármennyire is szeretetteljes - képtelen teljesen kárpótolni. A felperes testvérek nélkül, idősebb korú rokonai körében kénytelen felnőni. A pszichológiai szakértő véleményéből már az is kitűnik, hogy a jelenleg 10 éves felperes a szülők elvesztéséhez kapcsolódó elhúzódó gyászreakciót elfojtja, ennek hatása neurotikus személyiségfejlődés tendenciáiban nyilvánul meg (Legfelsőbb Bíróság Pf. III. 21 354/1991.).

A gyermeknek baleset folytán bekövetkezett halála esetén az újabb gyermek nevelésével, gondozásával kapcsolatos többletköltséget nem lehet olyan költségnek tekinteni, amely a másik gyermek elvesztése folytán a szülőket ért nem vagyoni hátrány csökkentéséhez vagy kiküszöböléséhez szükséges. Ezzel kapcsolatban anyagi kárpótlásként általános kártérítést sem lehet megállapítani (BH1985. 312. I.).

Szerződésszegő magatartás is lehet olyan, amely egyúttal a személyhez fűződő jogot is sérti, s ha ennek folytán nem vagyoni hátrány keletkezik, a nem vagyoni kártérítési igény alappal érvényesíthető. Például a szerződésszegés hibás teljesítés, egyrészt igényelhető a hibás teljesítés jogkövetkezményeinek a levonása, másrészt, ha ugyanez a magatartás személyiségi jogot is sért, az ezzel kapcsolatban keletkezett nem vagyoni hátrány kiküszöbölése is kérhető. A temetkezési vállalat kártérítő felelősséggel tartozik a hibás teljesítéssel és a kegyeleti jog megsértésével okozott nem vagyoni hátrányért (BH1997. évi 525. II.).

A személyhez fűződő jogok megsértése miatt érvényesített igények elbírálásánál a kölcsönösen elkövetett jogsértések egymással való összefüggéseit nem lehet figyelmen kívül hagyni (BH1995. 395. I.).

Nem vagyoni kártérítés iránt indított perben a károsultat ért hátrányt egészében és egységesen kell értékelni, valamennyi tényezőt együttesen kell mérlegelni, ezért nem kerülhet sor a nem vagyoni kártérítésnek részben egyösszegben, részben pedig járadék formájában való megítélésére (BH1984. 60.).

A nem vagyoni kárpótlás összege után a károsodás bekövetkeztétől késedelmi kamat jár. A károsodás bekövetkeztének azt az időpontot kell tekinteni, amikor a társadalmi életben való részvétel vagy az élet tartós, súlyos megnehezedése megkezdődött. Ez az időpont azonban nem esik egybe szükségképpen a károkozó magatartás időpontjával (BH1982. 241. I.). A döntéshozatalnál még a törvény 354. §-ának eredeti teljes szövege volt irányadó, így a jogesetben foglalt iránymutatás azzal az eltéréssel alkalmazandó továbbra is, hogy a nem vagyoni kártérítésnek nem kizárólagos feltétele az élet tartós, súlyos megnehezedése.

Ptk.355. (4) fűzött magyarázat….

Kiemelendő a káron-szerzés tilalma, amelynek lényege, hogy a károkból le kell vonni a károkozó magatartás következtében előállott vagyoni előnyöket is. A káron-szerzés egyik tipikus esete, amikor a megrongálódott használt dolgot új alkatrészekkel javítják ki és ennek következtében a dolog értékesebbé válik, mint a károkozás előtt volt. E körbe tartozik a surrogátum és a residuum kiadására irányuló kötelezettség. A surrogátum a káron-szerzés speciális esete: olyan pótlék, amelyhez a károsult a kár következtében jut (például a biztosítási összeg). A residuum lényegében maradvány: az amivé a dolog károkozás folytán lett (például az elhullott állat bőre).

Káronszerzés, residuum, surrogatum:

A károsultat a kár nettó értéke illeti meg. A károsultat megillető vagyoni hátrányból levonásba kell helyezni a nála jelentkező vagyoni előnyt. Ezen alapszik a káronszerzés tilalma, a residuum, illetve a surrogatum kiadására irányuló kötelezettség. A káronszerzett előnyök vagy megtakarításban vagy értéknövekedésben jelentkeznek. Káronszerzésnek minősülnek a társadalombiztosítási szolgáltatások is, így ezeket is le kell vonni a kártérítés összegéből.

BH1981. 198. I. A vadak által okozott kár összegének megállapításánál a ténylegesen elérhető és nem a tervezett terméshozamot kell alapul venni [1961. évi VII. tv. 35. § (4) bek. Ptk. 355. § (4) bek.].

[1] BH1981. 198. I. A vadak által okozott kár összegének megállapításánál a ténylegesen elérhető és nem a tervezett terméshozamot kell alapul venni [1961. évi VII. tv. 35. § (4) bek. Ptk. 355. § (4) bek.].

[2] Ptk.355.§ (4) fűzött magyarázat….

Káronszerzés, residuum, surrogatum:

Lásd még: Polgári Törvénykönyv Magyarázata ( K J K Bp. 1995.) 1004. oldal A káronszezés ”A káronszerzés szabályának az a lényege, hogy a kárból le kell vonni a károkozásból eredő vagyoni előnyöket is.”