1978

Jogos önhatalom;

elveszett birtok visszaszerzése erőszakkal;

Btk. 273 §, Ptk. 115 § - 190 §; BH2000.338

1978. évi IV. törvény

a Büntető Törvénykönyvről

273. § (1) Aki abból a célból, hogy jogos vagy jogosnak vélt vagyoni igénynek érvényt szerezzen, mást erőszakkal vagy fenyegetéssel arra kényszerít, hogy valamit tegyen, ne tegyen vagy eltűrjön, bűntettet követ el, és egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

(2) Nem valósul meg önbíráskodás, ha az erőszak vagy a fenyegetés alkalmazása az igény érvényesítésének megengedett eszköze.

2. A (2) bekezdés alapján - a fentiekben már kifejtettek szerint - jogellenesség hiányában nem valósul meg bűncselekmény, ha az erőszak, vagy a fenyegetés az igény-érvényesítés megengedett eszköze. A miniszteri indokolás szerint ilyennek tekintendő a birtokvédelem, a kár megtérítése érdekében feljelentés kilátásba helyezése.

BH2000. 338. ezért a bűncselekmény megállapítására nem kerülhet sor, ha a birtokos a birtok megvédéséhez szükséges mértékben, önhatalommal hárítja el a birtoka ellen irányuló támadást, illetőleg a már elvesztett birtok védelmében a birtokos önhatalommal jár el, feltéve hogy más birtokvédelmi eszközök igénybevételével járó időveszteség magát a birtokvédelmet meghiúsítaná [Btk. 273. § (1) és (2) bek., Be. 214. § (3) bek. a) pont, Ptk. 190. § (1) és (2) bek., 39/1976. (X. 30.) MT r. 1. § (2) bek., 7. § (2) bek. e) és f) pont].

1959. évi IV. törvény

a Polgári Törvénykönyvről

A tulajdonjog védelme

115. § (1) A tulajdonjogi igények nem évülnek el.

(2) A tulajdonos a birtokvédelem szabályai szerint önhatalommal is kizárhat vagy elháríthat minden olyan jogellenes beavatkozást vagy behatást, amely tulajdonjogának gyakorlását akadályozza, korlátozza vagy lehetetlenné teszi.

(3) A tulajdonos követelheti a jogellenes beavatkozás vagy behatás megszüntetését, ha pedig a dolog a birtokából kikerült, követelheti a visszaadását.

1. a megengedett, jogos önhatalom [Ptk. 115. § (2)]

A tulajdonos a megengedett, jogos önhatalommal kizárhat, vagy elháríthat minden olyan jogellenes beavatkozást, amely a tulajdonjog gyakorlását korlátozza, vagy teljes mértékben akadályozza. Önhatalommal nemcsak a tulajdonos élhet, hanem mindazok, akik más jogcímen ugyan, de jogosan tartják a dolgot birtokban. Ezek a személyek a birtokvédelem eszközeivel élhetnek. A tulajdonos tulajdonvédelmi eszköz igénybe vételére azonban akkor is jogosult, ha eredetileg nem volt még a dolog birtokában.

Birtokvédelem illeti meg a birtokost, ha birtokától jogalap nélkül megfosztják, vagy abban zavarják [Ptk. 188. § (1)]. A birtokost ez a birtokvédelmi eszköz mindenkivel szemben megilleti, annak kivételével akitől a birtokot tilos önhatalommal szerezte meg. A tulajdonos is birtokolhat, így megilletheti a birtokvédelem.

A birtokos a birtoka ellen irányuló támadást - a birtok megvédéséhez szükséges mértékben - önhatalommal is elháríthatja akkor, ha más birtokvédelmi eszköz igénybevétele meghiúsítaná a birtokvédelmet [Ptk. 190. § (1)-(2)]. A törvény értelmében a tulajdonos a birtokvédelem szabályai szerint élhet önhatalommal, ezért a tulajdonjog védelmében gyakorolt önhatalomra is irányadóak a Ptk. 190. § (1)-(2) bekezdésében megfogalmazott feltételek.

A birtokvédelem

188. § (1) Ha a birtokost birtokától jogalap nélkül megfosztják, vagy birtoklásában zavarják (tilos önhatalom), birtokvédelem illeti meg.

A birtoktól való megfosztásra vezető vagy a birtoklást zavaró magatartás akkor valósít meg birtokháborítást, ha nincs jogalapja. Ezt a magatartást a törvény tilos önhatalomnak nevezi. A jogalap kérdését el kell határolni a birtokláshoz való jogtól, azaz a birtoklás jogcímétől. Az a körülmény ugyanis, hogy a birtokláshoz valakinek joga van - a jogos önhatalom eseteitől eltekintve -, senkit sem jogosít fel arra, hogy a ténylegesen birtokban lévő személyt a birtoktól megfossza. A birtoklás tényén alapuló birtokvédelem egyik elvi alapja éppen az önkényesség, az önbíráskodás kizárása.

A birtoktól való megfosztást, illetőleg a birtoklásban zavarást eredményező magatartásnak csak akkor van jogalapja, ha a jogosultság közvetlenül arra a magatartásra vonatkozik, amelynek eredményeként a birtok zavarása vagy az attól való megfosztása bekövetkezik és a birtokos nem jogosult a birtoklásra, illetőleg birtoklásának megzavarását tűrni köteles. Minden más magatartást jogalap nélkülinek kell tekinteni. A tilos önhatalomnak nem feltétele a vétkesség vagy a rosszhiszeműség.

(2) A birtokost a birtokvédelem mindenkivel szemben megilleti, annak a kivételével, akitől a birtokot tilos önhatalommal szerezte meg.

A birtokviszony alapján a birtokos mindenkitől követelheti, hogy tartózkodjék birtoklásának önhatalmú megzavarásától. Ehhez képest a birtokvédelem a birtokost mindenkivel szemben megilleti, kivéve azt, akitől a birtokot tilos önhatalommal szerezte meg. Abban az esetben tehát, ha az eredeti birtokost más valaki birtokától tilos önhatalommal megfoszt, majd tőle az eredeti birtokos a birtokot szintén tilos önhatalommal veszi vissza, a törvény az eredeti birtokállapotot részesíti előnyben és nem ad birtokvédelmet annak, aki a tilos önhatalomhoz elsőként folyamodott. Hasonló a helyzet akkor is, ha az eredeti birtokos a birtokot tilos önhatalommal nem veszi ugyan vissza, de zavarja az ily módon kialakult birtokhelyzetet.

A tilos önhatalom objektív fogalom, a magatartás elkövetése önmagában kiváltja a jogi következményeket, nem szükséges, hogy a magatartás felróható legyen és nincs jelentősége ebből a szempontból az elkövető jó- vagy rosszhiszeműségének, cselekvőképessége hiányának sem.

A birtoksértő kilétének meghatározásánál általában abból kell kiindulni, hogy ki az, akinek magatartása a tilos önhatalmat megvalósítja. Ez a szempont nem kizárólagos. Nem elegendő minden esetben a magatartás elkövetőjének puszta azonossága, további ismérv, hogy a magatartás kinek az érdekkörében történt. A jogi személy esetében az érdekkör és a magatartás elkövetőjének személye általában elválik, de elválhat az magánszemély esetében is (például a kerítés készíttetője lehet adott esetben birtokháborító és nem a kerítést készítő vállalkozó).

Itt említjük meg, hogy ha szomszédos telkek esetében a valóságos birtoklás a földrészlet térképi határvonalaitól eltér, tulajdoni per vagy birtokháborítási eljárás megindításának is lehet helye. Birtokvédelmet ebben az esetben is akkor lehet kérni, ha a korábbi tényleges birtokhelyzetet (az ezt kifejező tényleges határvonalat) a szomszédos ingatlan birtokosa tilos önhatalommal változtatta meg.

Jogos önhatalom gyakorlása esetében per csak az önhatalom gyakorlása közben okozott kár megtérítése érdekében szokott indulni. Ezekben a perekben a birtokvédelem szabályai szerint kell eldönteni, hogy a birtoksértőnek okozott hátrány a birtokháborítás elhárítása érdekében okszerűen és a veszélyeztetett érdekkel arányosan történt-e.

190. § (1) A birtokos a birtoka ellen irányuló támadást - a birtok megvédéséhez szükséges mértékben - önhatalommal is elháríthatja.

A birtokvédelemnek kétféle eszköze van, az egyik a megengedett önhatalom, a másik a birtokvédelmi eljárás, amely közigazgatási hatósági, illetve bírói úton érvényesíthető.

A törvény megengedi a birtokos részére a birtoka ellen irányuló támadás elhárítását. Egyetlen korlátozást állít fel: az önhatalom csak a birtok megvédéséhez szükséges mértékben gyakorolható. A szükséges mértéket két oldalról lehet vizsgálni. Egyrészt a birtokos cselekménye csak addig terjedhet, ameddig az a tényleges birtok megvédését célozza. Magatartása nem alakulhat át megtorlássá, mert ebben az esetben már ő is jogellenes cselekményt, adott esetben birtokháborítást követ el. Másrészt a birtokos a birtoka megvédése érdekében nem okozhat a birtoksértőnek aránytalanul nagyobb kárt (hátrányt), mint amilyen őt a birtokháborítás következtében érte.

(2) Az elveszett birtok visszaszerzése érdekében önhatalmúlag csak akkor lehet fellépni, ha más birtokvédelmi eszközök igénybevételével járó időveszteség a birtokvédelmet meghiúsítaná.

A megengedett önhatalom másik esete az elveszett birtok visszaszerzése érdekében történő fellépés. A birtok elveszítésekor a hatósági jogvédelem elsődleges birtokvédelmi eszköz, ezért a törvény az önhatalmat csak akkor engedi meg, ha az egyéb birtokvédelmi eszközök igénybevételével járó időveszteség a birtokvédelmet meghiúsítaná.

Az önhatalom e feltétel meglétén túl is csak akkor megengedett, ha a birtok megvédéséhez szükséges mértéken nem terjed túl [lásd e § (1) bekezdéséhez fűzötteket].

Kölcsönösen gyakorolt tilos önhatalom esetében a Ptk. 188. § (1) bekezdésében és az e bekezdésben foglalt szabályt kell egybevetni. Ebből pedig az a következtetés vonható le, hogy kölcsönösen gyakorolt tilos önhatalom esetében a törvény csak a Ptk. 191-192. §-ában írt birtokvédelmi eljárást mellőzi, a jogvitát ilyenkor a Ptk. 193. § alapján kell elintézni és kötelezni kell a jogalap nélküli birtokost a dolog kiadására. Kölcsönös tilos önhatalom mezsgyevitákkal összefüggésben szokott előfordulni, a vitás területet ugyanis a szomszédok többször is "elfoglalják", illetve "visszafoglalják".

BH2000. 338

Az önbíráskodás bűntette nem valósul meg, ha az erőszak vagy a fenyegetés alkalmazása az igény érvényesítésének megengedett eszköze;

ezért a bűncselekmény megállapítására nem kerülhet sor, ha a birtokos a birtok megvédéséhez szükséges mértékben, önhatalommal hárítja el a birtoka ellen irányuló támadást, illetőleg a már elvesztett birtok védelmében a birtokos önhatalommal jár el, feltéve hogy más birtokvédelmi eszközök igénybevételével járó időveszteség magát a birtokvédelmet meghiúsítaná [Btk. 273. § (1) és (2) bek., Be. 214. § (3) bek. a) pont, Ptk. 190. § (1) és (2) bek., 39/1976. (X. 30.) MT r. 1. § (2) bek., 7. § (2) bek. e) és f) pont].

A kerületi bíróság az 1998. február 17-én hozott ítéletében az I. r., a II. r., a III. r. és a IV. r. vádlottakat az ellenük társtettesként elkövetett önbíráskodás bűntette miatt emelt vád alól felmentette.

A megállapított tényállás lényege a következő.

1994. évben egy telek használatával kapcsolatban vita támadt az ingatlant birtokló két vállalkozó között. Ennek során a területileg illetékes polgármesteri hivatal közbejöttével az egymással vitában álló felek egyezséget kötöttek, mely szerint a telken vasáruházat üzemeltető F. Gy. kötelezte magát arra, hogy a telket 1994. április 24-ig kiüríti.

Mindkét vállalkozó biztonsági őröket alkalmazott, K. J. a B. Bt.-t, F. Gy. a V. Kft.-t bízta meg a használt terület és a rajta levő ingó vagyon őrzésével.

1994. április 1-jén K. J. megbízottai - a megállapodástól eltérően - elkezdték a F. Gy. által birtokolt terület kiürítését. Evégből a két telekrész közötti kerítést megbontották, az ajtókat lehegesztették, a kapubejárót egy autóbusszal eltorlaszolták, és megkezdték az áru elszállítását. A V. Kft. helyszínen levő biztonsági őreit túlerejükkel kényszerítették a telep elhagyására.

Az őrök az eseményeket a V. Kft. vezetőjének, az I. r. vádlottnak jelentették, aki értesítette megbízóját és a cég ügyvédjét is. Valamennyien a telepre mentek, ahol azonban a kérdés békés rendezését nem tudták megoldani. Rendőrnyomozót is hívtak a helyszínre, segítséget azonban nem kaptak. A biztonsági őrzéssel megbízott cég vezetői elhatározták, hogy a területet újólag birtokba veszik.

Az I. r. vádlott szervezte meg a biztonsági őrök fellépését. Este 7 órakor a V. Kft. tizenegy alkalmazottja érkezett a telephelyre, ahol F. Gy. megbontotta a kapu drótfonatát, ezen át a biztonsági őrök, közöttük a vádlottak bementek. Pár perc alatt visszafoglalták a telephelyet. Ennek során az I. r. vádlott szolgálati maroklőfegyveréből négy figyelmeztető lövést adott le, a II. r. vádlott az ellene vezetett kutyákat látva ugyancsak elővette szolgálati maroklőfegyverét, azt csőre töltötte, ám abból lövést nem adott le, a III. r. és a IV. r. vádlottak - miközben a III. r. vádlott egy kutyát vezetett - kivezették a telepről K. J. egyik alkalmazottját.

Az ítélet jogi indokolásában a kerületi bíróság rögzítette, hogy a vádlottakat alkalmazó vagyonvédelmi kft. egy megbízási szerződés alapján járt el, tevékenysége az őrzött telep birtokvédelmére terjedt ki. Ennek során a megbízási szerződés és a vagyonvédelem szabályai szerint járt el: a birtokháborítás tényéről a megbízót és ügyvédjét is értesítette, a telep visszafoglalása során tett intézkedések, a biztonsági őrök - közöttük a vádlottak - eljárása törvényes volt. E körben az elsőfokú bíróság a fegyveres biztonsági őrségről szóló, módosított 39/1976. (X. 30.) MT rendelet 7. §-a (2) bekezdésének f) pontjára hivatkozott, amely szerint az őr jogosult az őrzött létesítményt ért támadás elhárítására, így az eljárás jogszerűsége zárta ki az önbíráskodás bűntettének megállapíthatóságát, ezért a vádlottak felmentésére a Be. 214. §-a (3) bekezdésének a) pontja alapján - bűncselekmény hiányában - került sor.

Az ítélet ellen az ügyész valamennyi vádlott terhére fellebbezett.

A másodfokú bíróság az 1999. április 29. napján kelt, jogerős ítéletében az elsőfokú ítéletet megváltoztatta, a vádlottak bűnösségét társtettesként elkövetett önbíráskodás bűntettében megállapította, ezért az I. r. vádlottat 200 napi, a II. r., a III. r. és a IV. r. vádlottat személyenként 150 napi tétel pénzbüntetésre ítélte, a pénzbüntetés napi tételösszegét az I. r. vádlott esetében 300, míg a többi vádlott esetében 200 forintban állapította meg.

A másodfokú ítéletben foglaltak szerint a tényálláshoz tartozóként kellett rögzíteni azt, hogy a vádlottak legalább öt kutyával érkeztek a helyszínre, közülük 6 személynél fegyver volt. A helyszínt elfoglalva tartó K. J.-n kívül meg nem állapítható létszámban több személy is jelen volt.

Az e kiegészítésekkel teljessé tett tényállásból a másodfokú bíróság a vádlottak bűnösségére vont következtetést. Jogi indokolásában elsődlegesen a 39/1976. (X. 30.) MT rendelet 7. §-a (2) bekezdésének e) és f) pontjainak megsértésére utalt, kifejtve, hogy a polgári vagyonvédelmet ellátó őrök - a birtok elleni támadást elhárítva - csak addig bírnak intézkedési jogosultsággal, amíg birtokon belül vannak. Minthogy azonban K. J. megbízottainak fellépése hatására a V. Kft. alkalmazottai a telephelyet elhagyták, a birtokból kiestek, annak erőszakos visszafoglalására pedig jogalapjuk nem volt. A telephely visszafoglalásakor már nem az általuk védett birtok védelmében jártak el, hanem - a jogszabályban biztosított cselekvési lehetőségeiken túllépve - a megváltozott birtokállapotot próbálták meg erőszakkal és fenyegetéssel megváltoztatni. Ez a fellépés azonban jogszerűtlen volt, és minthogy a vádlottak vagyoni érdek védelmében jogellenesen alkalmaztak kényszert és fenyegetést, bűnösségüket a Btk. 273. §-ának (1) bekezdésébe ütköző, társtettesként megvalósított önbíráskodás bűntettében kellett megállapítani.

A védői hivatkozások cáfolata körében egyébként a másodfokú bíróság elvetette a vádlottak jogos birtokvédelmi fellépésével kapcsolatos érvelést: az ítélet indokolása szerint a vádlottak tevékenysége nem a birtok védelmére, hanem a megváltozott birtokállapot ismételt módosítására irányult. Ugyanakkor az elvesztett birtok visszavételére irányulóan sem voltak jogosultak az önhatalomra. A Ptk. 190. §-ának (2) bekezdésében foglaltak szerint e körben elsődleges a birtokvédelem hatósági eszközeinek igénybevétele és csupán az ezzel járó időveszteség folytán beálló aránytalan következmények, károk elhárítása esetén jöhet szóba az elvesztett birtok önhatalommal történő visszaszerzése. A másodfokú ítélet szerint az áruk átrakodásával és esetleges elszállításával kapcsolatos tényeket az eljárásban kellően nem derítették fel, ezért az ennek kapcsán felmerülő kárveszély tekintetében sem lehetett megalapozott jogkövetkeztetést levonni.

Az I-IV. r. terheltek védője a másodfokú bíróság által hozott jogerős ítéletet sérelmezve felülvizsgálati indítványt terjesztett elő. Indítványozta e határozat hatályon kívül helyezését és a terheltek felmentését. Jogi okfejtése szerint a vádlottak a vád tárgyává tett cselekményt - a Btk. 273. §-ának (2) bekezdésében foglaltakra figyelemmel - a polgári törvénykönyvnek a birtokvédelemre vonatkozó szabályai szerint kell értékelni. A dolog birtokából időlegesen kieső személy birtokos marad, birtokvédelemre tehát jogosult. A birtokból kieső pedig - akár önhatalommal is - felléphet a birtok visszaszerzéséért akkor, ha más birtokvédelmi eszköz igénybevétele folytán az időveszteség a birtokvédelmet meghiúsítaná.

Egyebekben a felülvizsgálati kérelem a jogerős ítéletben a 39/1976. (X. 30.) MT rendelet felhívása kapcsán utalt arra is, hogy e jogszabály hatálya a vagyonvédelmi cégek tevékenységére nem terjedt ki, analógia útján való alkalmazása pedig kétséges. Ez a jogszabály egyébként a birtokviszonyokat érintő szabályozást nem tartalmaz, így a sérelmezett másodfokú határozat ezzel összefüggő érvelése minden alapot nélkülöz.

A legfőbb ügyész átiratában kifejtette, hogy a másodfokú bíróságnak a felülvizsgálati kérelemmel támadott ítélete anyagi jogszabályt sért, az irányadó tényállás szerint ugyanis a terheltek terhére rótt társtettesként elkövetett önbíráskodás bűntette nem állapítható meg. A Btk. 273. §-ának (2) bekezdése szerint nem valósul meg önbíráskodás, ha az erőszak vagy fenyegetés alkalmazása az igény érvényesítésének megengedett eszköze. E körben a legfőbb ügyész a Ptk. 190. §-ának (2) bekezdésében foglaltakra hivatkozott, amely szerint az elveszett birtok visszaszerzése érdekében önhatalom is érvényesíthető, ha a más birtokvédelmi eszközök igénybevételével járó időveszteség a birtokvédelmet meghiúsítaná.

A legfőbb ügyész a nyilvános ülésen tett felszólalásában kitért arra is, hogy - a védő okfejtésével ellentétben - a terheltek megbízója az ellenérdekű fél fellépése nyomán a birtokból ténylegesen kiesett, azt elvesztette. A Ptk. 190. §-ának (2) bekezdésében foglalt szabály értelmében azonban éppen az elveszített birtok visszaszerzése érdekében alkalmazható az önhatalom, ha az egyéb birtokvédelmi eszközök alkalmazása folytán beálló időveszteség a birtok visszaszerzésének lehetőségét veszélyeztetné.

A legfőbb ügyész indítványozta a védői felülvizsgálati indítvánnyal támadott másodfokú határozat hatályon kívül helyezését és a terheltek bűncselekmény hiányában történő felmentését.

A Legfelsőbb Bíróság a védő felülvizsgálati indítványát alaposnak találta.

Mindenekelőtt megállapította, hogy a felülvizsgálati kérelem a másodfokú bíróság jogerős ítéletének olyan anyagi jogszabálysértését sérelmezi, amely a terheltek bűnösségének megállapítását eredményezte. Ez a körülmény a Be. 284. §-a (1) bekezdésének a) pontja értelmében a jogerős ítélet felülvizsgálatát megalapozza.

A kerületi bíróság ítéletében megállapított és a másodfokú bíróság ezt felülbíráló ítéletében kiegészített tényállása szerint a terhelteket alkalmazó vagyonvédelmi cég őreinek fellépése ellenére a megbízó F. Gy. birtokából kikerült az őrzött telephely, és az ott elhelyezett nagy értékű áru. A megbízás keretében a cég feladata volt a vagyonvédelem és ennek részeként a birtokvédelem.

A megbízó birtokából az ellenérdekű fél önhatalmú fellépése - a terület elfoglalása, lezárása, az áruk elszállításának megkezdése - folytán a birtokvesztés jelentős kárral fenyegetett. A telep elfoglalásának időpontjára a területet elfoglalók birtokába került nagy mennyiségű és nagy értékű árura figyelemmel a gyors, hatékony hatósági eljárás útján biztosítható birtokvédelmi eszközök igénybevételére lehetőség nem volt.

A Ptk. rendelkezései értelmében a birtokvédelem - a jogszabály által megengedett körben - lehetővé teszi az önhatalom alkalmazását is. Az önhatalom mások akaratával szembeszegülő, kényszerrel, fenyegető fellépéssel történő érdekérvényesítést jelent. A Ptk. 190. §-ának (1) bekezdése értelmében a birtokos a birtoka ellen irányuló támadást a birtok megvédéséhez szükséges mértékben önhatalommal is elhárítja; a (2) bekezdés értelmében az elveszett birtok védelmében önhatalom is alkalmazható, ha a más birtokvédelmi eszközök igénybevételével járó időveszteség a birtokvédelmet meghiúsítaná. A terheltek - megbízásuk keretében, tehát származékos joggal - a birtokvédelem alanyai voltak. A Ptk. 190. §-ának (1) bekezdése értelmében a védelmük alatt álló vagyon birtoklását veszélyeztető támadást önhatalommal elháríthatták volna. Ennek elmulasztása mellett is megillette őket az elveszett birtok visszaszerzése érdekében jogszerűen alkalmazható önhatalom. Nem kétséges, hogy a birtokvédelemmel kapcsolatos hatósági eljárás - az elbírált cselekmény előzményeit tekintve - gyors és hatékony birtokvédelmet nem ígérhetett. E tekintetben különösen az ingóságok birtoklásával és esetleges elszállításával kapcsolatos tényeket kellett értékelni, mivel pusztán az ingatlan birtoklásával kapcsolatos változó helyzet gyorsan bekövetkező kárral nem járhatott. Ám a telepen elhelyezett nagy mennyiségű áru mozgatása, elszállítása megnövelte a birtokvédelem hatékonyságának jelentőségét, és a terhelteknek - feladatukból adódóan - az önhatalom igénybevétele és módjának megválasztása során erre tekintettel kellett lenni. Minderre figyelemmel indokolt és jogszerű volt a birtok visszaszerzése, illetve megvédése érdekében a kényszer alkalmazása, ekként a Btk. 273. §-ának (2) bekezdésében foglaltakra figyelemmel a terheltek a terhükre rótt önbíráskodást nem valósították meg.

Mindemellett utal a Legfelsőbb Bíróság arra, hogy a vagyonvédelmet ellátó biztonsági őrzési feladatokat végző terheltek cselekményének megítélésében a fegyveres biztonsági őrségről szóló 39/1976. (X. 30.) MT rendelet nem alkalmazható. Ez a jogszabály (hatályon kívül helyezéséig) - az 1. §-ának (2) bekezdésében foglaltakból kitűnően - csupán olyan fegyveres biztonsági őrszolgálat esetében volt irányadó, amely adott állami szerv vagy vállalat keretében a lakosság alapvető szükségleteinek a kielégítése, illetve a kiemelt kulturális értékek őrzése terén tevékenykedett.

E jogi indokokra figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a másodfokú bíróságnak a védő felülvizsgálati indítványával támadott ítéletét az I-IV. rendű terheltek tekintetében a Be. 291. §-a (1) bekezdésének a) pontja alapján hatályon kívül helyezte, és őket a hivatkozott (3) bekezdés értelmében a Btk. 273. §-ának (1) bekezdésébe ütköző, társtettesként elkövetett önbíráskodás bűntette miatt ellenük emelt vád alól - a Btk. 273. §-ának (2) bekezdésére figyelemmel - a Be. 214. §-a (3) bekezdésének a) pontja alapján - bűncselekmény hiányában - felmentette. (Legf. Bír. Bfv. IV. 1773/1999. sz.)